
Fotó: Bakó Zoltán
Halálos kimenetelű baleset történt vasárnap Marosfelfaluban, ahol egy görgényoroszfalui 21 éves fiatalember egy kanyarban borult fel autójával a túlzott sebesség miatt A balesetben a gépjárművezető elhunyt, egy 19 éves és egy 14 éves petelei lány, a jármű utasai könnyebb sérüléseket szenvedtek – tájékoztat a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
2015. december 07., 17:112015. december 07., 17:11
2015. december 07., 17:112015. december 07., 17:11
Egy másik balesetben Balavásár közelében az E 60-as nemzetközi úton vasárnap délután négy óra körül egy szovátai illetőségű 19 éves fiatalember VW Passat személygépkocsijával túl gyorsan haladt, az egyik kanyarban emiatt elvesztette uralmát a jármű fölött és beborult az út menti bokros területre. A jármű egy utasa, egy 20 éves lány enyhe sérüléseket szenvedett. A helyszínre érkező rohammentősöknek a járművezető elmondta: ütközést akart elkerülni, emiatt hajtott le az úttestről. A rohammentősök tájékoztatása szerint a sérült személy nem viselt biztonsági övet.
Megerősített szolgálattal tartottak ellenőrzéseket a hétvége folyamán a Maros megyei rendőrök, hogy a vagyon elleni és más jellegű, például a tiltott kereskedelmi tevékenységgel kapcsolatos bűncselekményeket megelőzzék. Az ellenőrzések során 51 bűncselekményre derítettek fényt – ebből 28 köztörvényes, 13 közlekedési és tíz más jellegű bűntény volt. A rendőrök ugyanakkor 717 bírságot is kiróttak, több mint 110 ezer lej értékben, továbbá kétezer lej értékű árucikket koboztak el – tájékoztatott Carmen Frandeş rendőrségi szóvivő.
A közlekedésrendészek 611 bírságot róttak ki, ebből 289-et gyorshajtás miatt. Bevontak ugyanakkor huszonnyolc járművezetői jogosítványt és kilenc forgalmi engedélyt.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.