
Szombattól egy hónapos kényszerszabadságra küldi a Kastamonu cég szászrégeni gyárának 324 alkalmazottját.
2015. április 09., 17:392015. április 09., 17:39
A cég hivatalos közleményéből kiderül: az ajtó- és ablakgyártásban dolgozók április 11-étől május 10-éig lesznek kényszerszabadságon. A vezetőség gazdasági okokra hivatkozva hozta meg ezt a döntést. Ez az első alkalom, hogy az 1998-ban a Prolemntől átvett szászrégeni gyárban kényszerszabadságra küldik az alkalmazottakat.
Esat Ozoguz, a romániai Kastamonu vezérigazgatója leszögezte: a piacon való megmaradás és fejlődés egyik fontos feltétele a termelés hatékonyabbá tétele, amely jelentős befektetéseket igényel. „A préselt lemezek feldolgozásához elengedhetetlen ragasztók előállítását szeretnénk saját gyárban megoldani, hogy fejleszteni tudjuk a többi részleget is. A ragasztó előállítása csökkentené a jelenlegi termelési kiadásokat, s lehetővé tenné, hogy minőségi alapanyagokból készítsünk minőségi termékeket” – számolt be a tervekről a vezérigazgató, aki kitért arra is, hogy a ragasztórészleg beindításával 50 új munkahelyet létesítenének.
A közleményből kiderül, hogy a Prolemntől való átvétel után a cég 300 millió eurót fektetett be a szászrégeni gyárba, így Európa egyik legmodernebb fafeldolgozó üzemévé lépett elő. Az ország egyik legnagyobb török befektetőjeként számon tartott cégnek 870 alkalmazottja van Szászrégenben, illetve további kétszáz személy dolgozik be. Tavaly egymillió dollárnyi adót és illetéket fizettek be a helyi költségvetésbe.
Mint többször beszámoltunk róla, a szászrégeni civil szervezetek több ízben is tiltakoztak az enyv alapú ragasztórészleg létrehozása ellen, és a polgármesteri hivatal vezetősége sem támogatja az új befektetést. Idén januárban Maria Precup, a város polgármestere nem írta alá a Kastamonu cég enyvgyár létesítésére benyújtott építkezési kérelmét. Már csak erre lett volna szükség a munkálatok megkezdéséhez. Korábban a környezetvédelmi ügynökség az elkészített hatástanulmány alapján megadta a környezetvédelmi jóváhagyást.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
szóljon hozzá!