
Fotó: Boda L. Gergely
Marosvásárhelyen évente mintegy nyolcszáz személy igényel lakást a marosvásárhelyi polgármesteri hivataltól, azonban a felszabaduló helyek száma mindössze tíz-tizenöt. A hivatal közleménye szerint a volt kémiai szakközépiskola többemeletes bentlakásában levő lakrészekre is pályázni lehet majd. A megyei főtanfelügyelő szerint bár az önkormányzat átvette tulajdonba a szóban forgó épületet, rendeltetését önkényesen nem változtathatja meg.
2014. január 20., 22:032014. január 20., 22:03
2014. január 20., 22:202014. január 20., 22:20
Marosvásárhelyen csaknem nyolcszázan nyújtottak be lakásigénylési kérvényt, azonban tavaly lakásépítés nem történt, és évente is átlagosan csak tíz-tizenöt a városháza tulajdonában levő lakás szabadul fel.
Évekig kell várni
A városháza szakosztályának vezetőjétől, Bakó László Attilától megtudtuk: 2013-ban az átlagosnál jobb évük volt, hiszen a helyi önkormányzat jóváhagyta, hogy a város átvegye a Pandúrok útján megépített Benţa-féle toronylakásokat, így összesen 136 lakással gazdagodott a meglevő lakásalap, s ebből 114-et bérbe is adtak, főként fiatal családoknak. A fennmaradó 22 lakrészt felajánlották a belügyminisztériumnak. Amennyiben az nem tart igényt rájuk, ezeket is bérbe tudják adni.
Az igazgató elmondta, nem tudja, milyen állapotban van a Dózsa György úti volt Emil Dandea Kémiai Szakközépiskola bentlakása, és, hogy mikor lehet majd oda beköltözni. „Igaz, hogy a 2014-es terveink között szerepel a módszertan kidolgozása, amelynek alapján elosztjuk majd azokat a lakásokat, de azt nem tudom megmondani, hogy mikor történik ez meg. Az biztos, hogy ott felújítási munkálatok voltak, de nem tudom, hogy az átadásuk mikor lesz” – mondta Bakó László Attila, aki arra sem tudott választ adni, hogy a tanfelügyelőség és a városháza tisztázta-e az épület rendeltetésének megváltoztatását vagy sem.
Egy, a polgármesteri hivatal honlapján olvasható közlemény szerint a városháza szakosztályának idei feladatai közé tartozik a kémiai szakközépiskola volt bentlakásában kialakítandó majdani szociális lakások odaítélésének módszertana. Kérdésünkre a városháza sajtóirodája megerősítette, hogy nem tévedés, a közleményben valóban a kémiai szakközépiskola volt bentlakásában levő lakrészekről van szó.
„Nem volt szó a bentlakás átalakításáról”
A polgármesteri hivatal álláspontjának ellentmond azonban Ştefan Someşan. A főtanfelügyelő a Székelyhon.ro-nak elmondta: igaz ugyan, hogy már 2000-ben átvette az önkormányzat a tanintézetek ingatlanjait, köztük a bentlakásokat is, de a törvény értelmében az épületek rendeltetését csakis a tanfelügyelőség és a szakminisztérium jóváhagyásával lehet megváltoztatni. „Tudomásom szerint ott felújítás zajlott, de nem volt szó a bentlakás átalakításáról, s eddig a városháza nem jelezte, hogy szociális lakásokat akar ott kialakítani. Csakis velünk, a tanfelügyelőséggel együtt kérvényezheti a szakminisztériumnál a rendeltetés megváltoztatását, és erre nem került sor” – mondta a főtanfelügyelő. Ştefan Someşan úgy tudja, hogy jelenleg az épület nincs átalakítva, csak részben újították fel.
A szóban forgó volt bentlakás garzonlakássokká való átalakításáról szóló információk nem új keletűek, hiszen már 2013 nyarán az összevonásra és költözésre ítélt kémiai szakközépiskola tanárai úgy vélekedtek, hogy valószínű az iskolát is azért üresítik ki, hogy a bentlakáshoz hasonlóan szociális lakásokká alakítsák át. Akkor ezt a városháza és a tanfelügyelőség is határozottan cáfolta.
Súlyos kvadbalesethez riasztották vasárnap délután a mentőegységeket a Kelemen-havasokba.
Óriási hasadás keletkezett az A10-es sztráda Szászsebes és Torda közötti szakaszán, a sofőröket óvatosságra intik.
Tűz ütött ki vasárnap délután egy teherautóban a Nyárádselye és Nyárádmagyarós közötti útszakaszon. A forgalom a helyszínen váltakozó irányban, egy sávon haladt.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
szóljon hozzá!