Természetvédő kommuna Jobbágyfalván

Nagyváradtól Jászvásárig az ország különböző vidékeiről jöttek fiatalok a Nyárádmentére, de magyarországiak is csatlakoztak hozzájuk a hétvégére: érkezésünkkor éppen fát ültettek a táborhely közelében.

Gligor Róbert László

2015. április 19., 16:322015. április 19., 16:32

Különleges keleti zene, jelképek és díszítőelemek fogadtak a hétvégén Tündér Ilona Völgyében, ahol a szeszélyes, hűvös időjárás ellenére fiatalok zenéltek és dolgoztak nyugodtan. Sört is lehetett vásárolni a táborhelyen, de többen indiai fűszernövényekből készült és tejjel dúsított teákat fogyasztottak, és a „hagyományos”, itthoni gyógynövényekből készült tea is ott gőzölgött test- és lélekmelegítőként.

Talán Zsolt szervezőtől értesültünk, hogy itt természetvédelmi tevékenység folyik, patakmedret takarítanak, fákat ültetnek és a jelenlevőket oktatni próbálják, hogy ne szennyezzék a környezetet, hanem óvják azt és egymást. Ezt az üzenetet szeretnék eljuttatni az ország minden sarkába, és azt is elérni, hogy mindenütt legyenek barátaik, akik hasonló akciókat szerveznek majd – mondta el a marosvásárhelyi fiatalember, aki sokáig volt önkéntes, és nemrégiben kezdte tervezgetni egy ilyen jellegű találkozás létrejöttét. Ahhoz képest, hogy ez az első alkalom, eredményesnek könyveli el, jó jelnek tartja, hiszen mintegy félszázan gyűltek össze.

Ami pedig az éjjel-nappal szóló térzenét illeti, megtudtuk: ma már egy elektronikus zenei stílus, de a technológia megjelenéséig ez tulajdonképpen indiai imazene volt, amely révén a természet hangjait utánozva az emberek kapcsolatba tudtak kerülni a Földanyával. A meditációs zenétől az éjszakai tánczenéig sokat tudnak nyújtani ebből a jelenlevőknek – ismertette Zsolt, elmondva: a jelenlevők többsége csak a hétvégén tartózkodik Jobbágyfalván, de a szervezők, segítők még szerdáig maradnak, amikor a Föld Napja alkalmával újabb fát ültetnek el.

„Próbálunk egy kisebb kommunát kialakítani azokból az emberekből, akik szeretik a természetet, környezetet, aki szeretik megtartani az egyensúlyt az ünnep- és hétköznapok között” – mondta el érdeklődésünkre a makói születésű, Budapestről érkezett Kovács Anita és a nyárádszeredai Cojocaru Henrietta. Jobbágyfalva számukra olyan hely, ahol ennyien összejöhetnek több napra, hogy hasznosat végezzenek, dolgozzanak, és ünnepeljék az együttlétet, barátságot is, tüzet rakjanak és táncoljanak. Egyesek fát ültetnek, mások területet takarítanak le az aljnövényzettől, mások segítenek a háziasszony ötleteit kivitelezni, a konyhakertben dolgoznak, gyógynövényeket, kakukk- és citromfüvet, mentát és rebarbarát ültettek. Nincs a hátuk mögött semmilyen egyesület, csupán telefonon értesítik egymást, s akik éppen egy adott hétvégén ráérnek, azok egy adott helyen összegyűlnek, dolgoznak és szórakoznak.

„Ez egy életmód, és jóérzésű emberek társasága” – mondják a lányok, akik azt sem tartják kizártnak, hogy ebből születik majd egy társaság azok számára, akik szeretik a természetet, és szeretnek barátaikkal találkozni. Az, hogy itt épp fákat is ültettek, számukra sokatmondó: a fát mindig hosszútávú „befektetésnek” tekintik, azt is jelenti, hogy majd visszajárnak ide, és azt is, hogy az itteniek befogadták őket és azt az érzést, amit ők képviselnek.

Amikor a szervezők hozzá fordultak, olyan helyet kerestek, ahol barátaikkal lehetnek, fát ültethetnek, hasznos dolgokat művelhetnek – mondta el Szász Csaba Levente házigazda. Ezek a fiatalok szeretnek fát ültetni, hogy az megmaradjon az utókornak, és ők is emlékezhessenek rá, de a házigazda is örül, hogy Romániából és Magyarországról ennyien eljöttek ide. Hogy mi lesz ebből, még nem tudni. Ez egyelőre egy kapcsolat, barátság kezdete, de itt most nem alapkövet helyzetek el, hanem fát ültettek, hogy ezt a kapcsolatot mindannyian gyümölcsöztetni tudják.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés