A városközpont adott otthon az idei dicsőszentmártoni őszi termésnapoknak, amelyet népes részvétellel tartottak meg.
2015. október 18., 13:282015. október 18., 13:28
A rendezvény nyitómomentuma az Egymillió csillag elnevezésű, a Gyulafehérvári Caritas által kezdeményezett akció volt, amelyen a résztvevők meggyújtottak egy-egy gyertyát a rászorulókért, és adományokat helyeztek el a kihelyezett perselybe.
A városközpontban a főtér két oldalán helyi és környékbeli kistermelők, hagyományos termékek előállítói, kézművesek sátrai álltak, ahol rostonsültet, töltött káposztát, kürtöskalácsot, italt, édességeket, üdítőket, kézműipari termékeket vásárolhattak a látogatók. A standokat végiglátogatta a város polgármestere, Sorin Megheşan is, aki elidőzött a dicsőszentmártoni országos hírnévnek örvendő borász, az egyetlen romániai magyar minősített borkóstoló, Seprődi József sátránál, ahol megkóstolta a helyi terméknek számító küküllőmenti királyleányka szőlőből készült borát.
Pénteken a folklóregyüttesek léptek a főtéren felállított színpadra. Ott volt a helybeli Junii Târnavei és Transilvania, a marosludasi magyar Hajdina néptáncegyüttes, a mezőbodoni vegyes tánccsoport. Szombaton általános kóstolgatási program volt a főtéri standokon, majd színpadra lépett a Next Band, Florin Săsărman folkénekes, a magyar Mike Zetter, az Atmosfera és a Riff rockegyüttesek. Ugyancsak szombaton tartották a sütőtök-lámpás-faragó versenyt és a 2015. év Zakuszkája verseny nyerteseinek díjazását is.
Vasárnap az őszi fesztivál színpadán fellépett a marosludasi Ardealul és a mezőméhesi néptáncegyüttes, népdalénekesek, s ugyanezen a napon díjazták a 2015-ös év sárgarépája elnevezésű verseny nyerteseit.
Többéves kihagyás után hétvégén újra megrendezik a Szovátai Napokat. Május 10–11-én kézművesvásárral, gulyásfőző versennyel, koncertekkel és néptáncelőadásokkal várják az érdeklődőket.
A 14 éves fiú egy marosvásárhelyi gyerekotthonból távozott május 8-án, és még nem tért vissza. A rendőrség a lakosság segítségét kéri a fiú megtalálásban.
Idén is lesz Civil Cross közösségi szaladás a Civil Szervezetek Vásárán Marosvásárhelyen, amellyel az egészséges életmód mellett a közösségi szellemet, a társadalmi befogadást és az aktív polgári részvételt népszerűsítik.
Ismét lencsevégre kapták, ahogy egy anyamedve és három termetes bocsa sétál a Somostetőn. A marosvásárhelyi városháza elővigyázatosságra inti a lakókat és ígéri, hogy dolgoznak a helyzet megoldásán.
Az első kínai császár, Csin Si Huang-ti sírhelyét őrző agyagkatonák hasonmásai láthatóak azon a tárlaton, amelyet a marosvásárhelyi Kultúrpalotában nyitottak meg szerda délután. A látványos tárlaton megismerhetjük a kelta temetkezési szokásokat is.
Az oktatási törvény szerint a kisebbségi oktatásban minden tantárgyat – a román nyelv és irodalom kivételével – az adott kisebbség nyelvén kell oktatni. A magyar tagozattal ellentétben azonban a német tagozatokon ez nem érvényesül.
Negyvenhat házkutatást tartottak Maros megyében a rendőrök egy folyamatban lévő, illegális erdőgazdálkodással kapcsolatos bűnügy okán szerdán reggel.
Nem győzi a marosvásárhelyi virágkertészet a városi zöldövezetek karbantartását, kevés az alkalmazott a fűnyíráshoz, a fák metszéséhez – indokolta az illetékes válaszként arra, hogy vannak olyan városrészek, ahol térdig ér a fű. Beszélt a megoldásról is.
A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.
Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.
szóljon hozzá!