Terjedő szimbolikus térfoglalás Marosvásárhelyen

A határozattervezetet, amely alapján a mezőpaniti, nyárádselyei és kövesdi magyarok lefegyverzésében és meggyilkolásában fontos szerepet játszó „román negyvennyolcas forradalmárnak” állítanának emlékművet, Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere terjesztette elő. A létesítmény a Székely vértanúk emlékművétől nem messze kapna helyet.

A marosvásárhelyi képviselő-testület legutóbbi, csütörtöki ülésén szavazásra is bocsátották a határozattervezetet. Az nem derül ki a tervezetből világosan, hogy szobrot vagy egy más műalkotást szeretnének állítani, de az biztos, hogy ezt, valamint az állítási költségeket a Constantin Romanu Vivu Kulturális Egyesület adományozná a városnak. Az egyesület azt kérte, hogy „az orvosi egyetemmel szemben levő parkban, a hősök emlékműve közelében” állíthassák fel az emlékművet, amely közel van a román forradalmárról elnevezett utcához és ahhoz a helyhez is, ahol Vivut meggyilkolták. A tervezetben foglaltak értelmében Vivunak már volt egy emlékhelye Marosszentgyörgy és Marosvásárhely határában, halálának helyén, ezt azonban 1940-ben megsemmisítették.

A szoborállítási tervek kapcsán Barabás Miklós történelemtanár részletes összefoglalót készített arról, hogy ki is volt és mivel „büszkélkedhet” Constantin Romanu Vivu. Érdeklődésünkre elmondta: Constantin Romanu Vivu, csakúgy, mint Axente Sever, Avram Iancu és a többiek, az erdélyi román negyvennyolcas „forradalmárok” közé tartozik. „A magyar és román történetírás különböző módon ítéli meg tevékenységüket. A román történetírás szerint az erdélyi románok jogos követelései érdekében harcoltak, negyvennyolc szellemében, addig a magyar történetírás szerint legjobb esetben ellenforradalmárok voltak, hiszen a Habsburgok oldalán léptek fel” – fogalmazott.

Barabás Miklós kifejtette: a magyar történetírás már a 19. században részletesen feltárta és bemutatta ezen személyiségek részvételét és aktív szerepét az erdélyi polgárháborúban 1848 őszétől 1849 kora tavaszáig. Mint minden etnikai alapú polgárháborúban, sajnos ebben is volt népirtás. Ezzel a Székelyföld perifériáján is próbálkoztak, értelemszerűen Marosvásárhely környékén. Ennek a történetnek a kulcsszereplője Constantin Romanu Vivu, aki 1848. december 15. után több környékbeli településen (Mezőpanitban, Nyárádselyében, Székelykövesden) „lefegyverezte” a székely, magyar „milíciákat”. „Sajnos nem tudtam kideríteni azt, hogy a »lefegyverzésnek« mennyi áldozata volt, de a párhuzam alapján sejthetjük, hogy ez is a pusztításról, népirtásról szólt. Vivut 1849 januárjának végén a magyar hatóságok elfogták, majd nem sokkal később Marosszentgyörgy határában magyarok meglincselték, miközben a marosvásárhelyi hadbíróság döntése értelmében a foglyot Debrecen irányába szállították” – foglalta össze Barabás Miklós, akit szerint mélyen felháborító, hogy Marosvásárhelyen Vivunak emlékművet, szobrot akarnak állítani, egy „karnyújtásnyira” a Székely vértanúk emlékművétől.

Soós Zoltán önkormányzati képviselő, a Maros Megyei Múzeum igazgatója érdeklődésünkre elmondta, az ülésen kérte, hogy Bethlen Gábor fejedelemnek is szobrot állítsanak, hiszen jövőre lesz négyszáz éves évfordulója, hogy Marosvásárhelynek szabad királyi város rangot adományozott. Soós Zoltán szerint az ülésen nem szavazták meg, hanem elhalasztották a Constantin Romanu Vivu szoborállításról szóló tervezetet.

Peti András alpolgármester viszont arról számolt be, hogy egy elvi döntés született a szoborállításról, s remélhetőleg vissza fognak térni rá.

Véletlen egybeesés vagy sem, pár nappal ezelőtt, hogy a szóban forgó határozattervezetet a polgármester előterjesztésére napirendre tűzték és elviekben meg is szavazták, Valentin Bretfelean helyi rendőrfőnök egy Vivuról szóló tanulmánykötetet jelentetett meg, amelynek ő a társszerzője. A román lapok beszámolója szerint már akkor, július elején beszámolt arról, hogy szobrot vagy emlékművet fognak állítani, „méltó módon tisztelegve a nagy román forradalmár emléke előtt.”

Az ügyről bővebben a Vásárhelyi Hírlap keddi számában olvashatnak.