
Fotó: Gligor Róbert László
Harminckét térfigyelő kamerát vásárolt a közelmúltban a makfalvi önkormányzat. Két nagy képernyőt is beszereztek, amelyen a több helyen rögzített felvételeket egy időben lehet követni.
2016. március 18., 13:282016. március 18., 13:28
Néhány berendezést már felszereltek, a többit a tavasz folyamán helyezik ki a község településein. Ezt a lépést azért tette meg a községvezetés a helyi tanács jóváhagyásával, mert a közbiztonság szempontjából fontosnak és hasznosnak tartják.
Két éve egy cégnél alkalmazott két éjjeliőr vigyáz a falvak rendjére. Idéntől polgárőrséget szerettek volna létrehozni, azonban egyelőre el kellett vetni ezt a tervet. Így a két őr mellé hamarosan újabb személyt alkalmaznak, aki nappal járja a településeket, de mezőőri feladatokat is ellát majd. Mindhárom őr helybéli.
Hogy tovább fokozzák a lakosság biztonságát, a közeljövőben korszerűsítik a közvilágítást, azaz lecserélik az egész községben a jelenlegi lámpatesteket, helyükre energiatakarékos, LED-es lámpák kerülnek. A helyi költségvetésben el is van erre különítve a szükséges pénzösszeg. Összesen ötszáz új lámpatestet vásárolnak, és a község minden településére jut belőle, sőt mi több, minden villanyoszlopra szeretnének szerelni. Ötöt már próbaképp fel is helyeztek. A községvezetés szerint a beruházás hasznos, mert egészen más lesz a közvilágítás minősége, de a költségek nem nőnek a több világítótest ellenére.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.
Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.
Mintegy húsz négyzetméteren égett egy lakóház tetőszerkezete szerda reggel Maroskeresztúron. Az épületben négy ember tartózkodott, köztük egy fogyatékkal élő ember is, akiket a helyszínen lévő lakosok még biztonságban kimenekítettek.
szóljon hozzá!