Telket adományozott a megyének Nyárádremete

Egyhangúlag elfogadta a nyárádremetei önkormányzat részéről érkező adományt csütörtöki testületi ülésén Maros Megye Tanácsa. A telekcsere keretében történt felajánlás egy csaknem négyezer négyzetméteres terület formájában érkezett.

Szucher Ervin

2015. július 16., 17:032015. július 16., 17:03

A mikházi telekre a megyei múzeum korábban beindított limes-kutatási projektje keretében két, ideiglenes faépületet húzna fel, melyben bemutatná eddigi környékbeli ásatásainak eredményeit, illetve azt, hogy mit is jelentett a római birodalom keleti határa. Soós Zoltán múzeumigazgató elmondta, hogy számított a két önkormányzat közötti telekcsere zökkenőmentességére, éppen ezért már a program következő lépéseit is tervbe vette. Ennek keretében az általa vezetett intézmény a parancsnoki épület újjávarázsolásán gondolkodik, a római korból megmaradt alapokra. Ehhez viszont a múzeumnak uniós alapokat kell megpályáznia. Az épületek meg a római castrum hasznosításának tervét a tudományos diákkonferenciák keretében meghirdetett pályázatok révén a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatói készítették el.

A faépületeket egyelőre 48 hónapra húzzák fel, de amennyiben jó turistacsalogatóknak bizonyulnak, a négy év elteltével sem bontják le őket. A közel félezer négyzetméteres alapfelületű parancsnoki épület meg a mintegy százszor százötven méteres erőd viszont kőből készül, akár kétezer évvel ezelőtt. Itt mutatnák be a Mikházán feltárt romokat. „Nem csak a romkonzerválásra összpontosítunk, arra ráépítünk. Mivel Mikháza a hajdani római kori barbarikum peremén helyezkedik el, ötvözni szeretnénk az akkori építészeti stílust a mai építkezési technológiával” – fejtette ki Soós.

A mikházi római parancsnoki épületnek helyenként most is jól láthatók az alapjai. A szakemberek szerint az évszázadok során számos helyi és környékbeli lakó az innen elbontott kőből építette házát. A helybéliek a mai napig tudják, szántás közben hol kell megemelniük az ekét.

A múzeum által felvállalt kezdeményezés az egykori római birodalom határvonala, a limes európai kutatásainak sorába tartozik. Mint ismeretes, az ókori világhatalom által a Krisztus utáni 2–3. évszázadban kialakított és megszilárdult római határvonal és annak védelmi, kommunikációs és esetenként kereskedelmi létesítményei ma intenzív kutatások tárgyát képezik, ezért a Maros megyei szakemberek azt szeretnék, ha az egész szakasz az UNESCO világörökség részévé válna. A mintegy ötezer kilométer hosszú és három kontinensre kiterjedő római limes a legnagyobb védelmi rendszer, amit ember épített a kínai nagy fal után. A kutatások két héttel ezelőtt kezdődtek újra a bekecsalji kis faluban: az egykori katonai parancsnokság épületében, a római fürdőnél és az egykori civil település egyik lakóházánál.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Hirdetés