Fotó: Boda L. Gergely
Hétfőn kezdődnek a Marosvásárhelyi Városnapok: színes és változatos programmal várják az érdeklődőket. Idén a településünnep a választási kampány idejére esik.
2016. május 09., 11:152016. május 09., 11:15
2016. május 09., 17:442016. május 09., 17:44
A városnapok első, hétfői napján sportrendvények lesznek, míg a Várban a Scena Egyesület szervezésében délután hat órakor kezdődik a többnaposra tervezett humorfesztivál. A Kultúrpalota nagytermében Húzd rá! címmel magyarnóta-estre várják a nagyérdeműt szintén este 6 órától. Fellépnek a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művészei, muzsikál: Borsos Pál és zenekara. A városi szépségverseny este 7 órakor kezdődik a Víkendtelep közelében levő Gallery Wedding Garden sátrában.
Kedden a Várban a Petru Maior Egyetem szervezésében tudományos és történelmi előadások hangzanak el, míg a Művész moziban az Ardealul Könyvkiadó kiadványaiból ajándékoz az érdeklődőknek. A Lorántffy Zsuzsanna Egyesület szervezésében délután 4 órakor az Apolló palotában Városismereti harácsolás kezdődik. Az ötfős csapatok Marosvásárhely múltjával és jelenével kapcsolatos ismereteiket mérik össze. Délután 5 órakor Albert Olga, Simonfi Éva, Mózes Kati, Kelemen Tibor olaj- és vízfestményeiből nyílik kiállítás. Este 6-tól az unitárius egyházközség Bolyai-téri kiállítótermében a Csillagokhoz kötöttük szekerünk című előadásra várják az érdeklődőket, ahol a 115 éve született Balázs Ferencre emlékeznek. Elhangzanak Balázs Ferenc levelei, amelyeket Cristine Frederiksenhez címzett. Előadó: Vallasek Júlia irodalomtörténész és Vallasek Márta tanár. Közreműködnek: Ritziu Ilka Krisztina, Szabó Dániel, és gitáron Pethő Csaba.
Szerdán 10 órától rövidfilmeket vetítenek a Művész moziban, és 11 órától megnyitják a Várban levő népművészeti vásárt. 17 órától a Ligetben, a nagyszínpadon helyi és környékbeli együttesek koncerteznek. A díszpolgári kitüntetések átadására 18 órakor kerül sor kiadott program szerint a Mihai Eminescu Ifjúsági Ház dísztermében. Idén többek között Péter Mihály Heinrich akadémikus, orvos, mikrobiológus és felesége, Péter H. Mária egyetemi oktató, gyógyszerész, szakíró részesül ebben a kitüntetésben.
Szerda este 9 órától toronykoncert lesz, aminek a címe Toronymagasra hangolva. A régi Városháza tornyában koncertezik a Varieté Express (Boros Emese, Trozner Kincső, Buta Árpád, Szabó Levente) zongorán kísér Páll Erzsébet, valamint a Művészeti Középiskola fuvolatriója (Magdó Ráhel, Pethő Rebeka, Simon Kerekes Eszter). A közönség a Kultúrpalota és a Városháza közötti téren hallgathatja az előadást.
Május 12-én, csütörtökön délelőtt 11 órakor az EMKE Értékteremtők gálájára várják a marosvásárhelyieket a Kultúrpalota kistermébe. Értékteremtő díjban részül: Olosz Katalin néprajzkutató, Kerekes Péter Pál fotóművész, Bölöni Domokos író, publicista. 12 órakor a Várban megnyitják a régi autókat bemutató rendezvénysorozatot, majd 13 órakor a főtéri virágóra környékére berendezett népművészeti vásárt. A városnapok hivatalos megnyitóját 17.30 órától tartják a Ligetben, a köszöntő beszédek után többek között Kilyén Ilka lép fel. Ugyanaznap este 7-től a Cuba Ground Clubban dzsesszkoncertre kerül sor. Fellép a Toninght Jazz Quartet & Friends együttes, Koszorús Krisztina és Szász Csaba, Puja Barna, Gombócz Avar, Trozner Szabolcs, Zonda Attila. Az Ligetben 20 órakor kezdődik az Edda szabadtéri koncertje, amelyet a Holograf fellépése követ.
Pénteken délután 5 órától a Bernády Házban Tamási Áronra emlékeznek halálának 50. évfordulóján. A Miénk a fény című rendezvényen Simon György magyar szakos tanár tart előadást, közreműködik: Kilyén Ilka, Ritziu Ilka Krisztina és a Művészeti Középiskola fuvolakvartettje. Este 6 órától a Maros Művészegyüttes székházában néptánc- és népdalestre várják az érdeklődőket. Fellép: a kolozsvári Bogáncs és a marosvásárhelyi Napsugár. Este 7 órától a Kultúrpalotában tavaszi hang – versenyművek címmel a Kecskeméti Kodály Zoltán Iskola művész tanárai, kecskeméti és marosvásárhelyi ifjú tehetségek lépnek színpadra. A Ligeti nagyszínpadon 20 órától Csepregi Éva és Végvári Ádám, Andreea Banica, Albano & Band és Paula Seling koncertezik.
Szombaton a Ligetben 16–21 óra között a népzenéé a főszerep, fellép többek között a Laci Csárda zenekara is. A magyarországi Nemzeti Filharmonikus Zenekar 19 órától koncertezik a Színház téren. A ligeti nagyszínpadon 21 órától Papp Peti Junior, a magyarországi V-Tech és Horia Brenciu szórakoztatja az érdeklődőket.
Vasárnap a ligeti szabadtéri koncertek 21 órától kezdődnek, a magyarországi Desperado lép fel, majd a Zdob și Zdub követi őket, s közben 21.30-kor tűzijáték is lesz.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.
Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.
A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.
szóljon hozzá!