Tavaszig elkezdenék a bözödújfalusi út felújítását

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

A kivitelezővel való egyeztetés függvényében akár a közeljövőben elkezdődhet a bözödi út javítása – tudtuk meg Szabó Árpádtól, a Maros megyei tanács alelnökétől.

Gligor Róbert László

2016. január 04., 18:072016. január 04., 18:07

A munkálatokat már a tavaly szerették volna elkezdeni, de az engedélyeztetési folyamat időigényessége miatt erre nem kerülhetett sor. A kivitelező céget kiválasztották, ám a környezetvédelmi engedélyt még nem kapta meg a projekt. Ennek második fázisa van jelenleg előterjesztve a szakhivatalhoz, és hamarosan meglesz a jóváhagyás is. Így kiállíthatják a területrendészeti bizonylatot és az építkezési engedélyt, és a kivitelező elkezdheti a munkálatokat.

A kivitelezés az időjárástól függ, hiszen enyhébb idő esetén a sáncok kiásását, kitakarítását vagy épp az útfelület meggyalulását el is végezhetik a tavasz beállta előtt – mondta el az alelnök. A tervező és a kivitelező cég biztosította a megyei önkormányzatot, hogy az eltolódás ellenére tartani lehet a tervezett ütemtervet, és 2017-ben be tudják fejezni az út korszerűsítését. Szabó Árpád azt is elmondta: a tavalyi évre elkülönített összeget átcsoportosítják 2016-ra, és az idén is elkülönítenek egy összeget erre a célra, hogy még idén elérhessenek Bözödig az út feljavításával.

A 136A jelzésű út Maros és Hargita megyét köti össze, de állapota miatt lehetőleg elkerülik az utazók. Maros megye az Erdőszentgyörgytől a megyehatárig tartó szakasz felújítását vállalta, Hargita Megye Tanácsa is vállalta, hogy Kőrispatak irányából a megyehatárig felújítja a hozzá tartozó szakaszt.

Etéd község polgármestere, Szőcs László érdeklődésünkre elmondta: Etéd irányából Kőrispatak bejáratáig leterítették már az aszfaltszőnyeget, és alig öt kilométer maradt hátra a megyehatárig. Ami Etéd községet illeti, megpróbálják a jövőben községi útjaikat leaszfaltozni, így a Maros megyei Szolokma felé vezetőt is Küsmöd irányából.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.

Autót sodort el a vonat Maros megyében
Autót sodort el a vonat Maros megyében
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Hirdetés