Tartják a kántálás szokását Havadtőn

Havadi Gyula a hetvenes évek végétől, tizenéves kora óta jár kántálni. „Akkoriban összegyűltünk, és este tizenegy felé elindultunk a falu végétől. Nem mentünk be sosem házhoz, egyedül a paplakhoz invitáltak be. A falu mintegy 12 pontján álltunk meg, ott énekeltünk, utolsóként pedig a temetőre mentünk, ott elénekeltünk két egyházi, két világi karácsonyi éneket és a székely himnuszt. Most is elénekeltük az egyik világi nótát, de már nem tudják a fiatalok” – meséli. Az idén tizenegy férfi gyűlt össze, a kántálás megszervezése pedig Koncz Róbertnek köszönhető, ő próbálja éltetni a hagyományokat, de mint beszélgetőtársaim elmondták, nagyon nehéz: „Nincs aki énekeljen, nem is tudják a fiatalok az énekeket” – foglalják össze.

Miklós István az édesanyjától tudta meg, hogy a negyvenes évekig az volt a szokás, hogy a fiatal legények összegyűltek egy háznál, és megszervezték a kántálási menetet. „Addigra a szülők jelezték, hogy kik akarják fogadni a kántálókat. Sütöttek fánkot, rétest és almás tésztát. Akkoriban behívták őket a házakhoz, a házban is énekeltek, úgyhogy eltartott egész reggelig, délig a kántálás” – meséli, majd elkezdi sorolni azoknak a muzsikusoknak a nevét, akik a kántálókat kísérték: a ravai tárogatós Demeter Lajos bácsi, a havadtői tárogatós Menyhárt András, Kuri Béla bácsi és Nagy Sándor a harmonikáikkal. De híresek voltak az erdőszentgyörgyi cigány muzsikusok is, akik karácsony első napján lementek a faluba, tudták, hogy ki fogadja őket, mentek, muzsikáltak, megkínálták őket. Ez a szokás azonban már a hetvenes évek közepétől megszűnt.

„Gyermekkorunkban karácsony első napján a rokonsághoz jártunk rigmust mondani” – emlékezett még távolabbi időkre Havadi Gyula, majd sebtiben el is mondta az ötven évvel ezelőtt tanult verseket. Miklós István arra is emlékszik, hogy az ő fiatalkorában a férfiak két részre oszlottak: fiatalokra és idősekre, és egy-egy csoportban harminc-negyven férfi volt. „Most is úgy kellene, de nem gyűlünk össze annyian” – teszi hozzá Gyula.

A karácsony esték tele voltak élményekkel: „Emlékszem, hogy egyszer bejöttünk a temetőről, és egy ugyanilyen hó nélküli karácsony volt, sár is volt. Hazafelé jövet behívott Csiszér Misi bácsi. Akkora sárt csináltunk, hogy másnap karácsonyra volt mit takarítsanak!” – meséli nevetve a régmúlt történetet Gyula.