Tárlat a mikházi római erődítményt népszerűsítő makettekből

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A marosvásárhelyi vár múzeumépületében kiállítás nyílt azokból a projektekből, amelyeket a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karának diákjai készítettek, és amelyek a római limes Maros megyei szakaszának ismertetését, népszerűsítését célozzák.

Antal Erika

2015. április 22., 16:142015. április 22., 16:14

A tárlatot Soós Zoltán, a Maros megyei múzeum igazgatója, Pánczél Szilamér régész és Gaul Cicelle építész, egyetemi adjunktus nyitotta meg, ismertetve azokat a maketteket, amelyet az egyetemi hallgatók készítettek három témában: a nyárádmenti kisvasút állomásépülete, kilátó a Mikháza feletti dombon, valamint a sóváradi katonai tábor bemutatása. Mindhárom téma felkeltette az építészmérnök-hallgatók érdeklődését, az állomásépület a településnek a forgalomba való bekapcsolását szolgálná, a kilátóról a hely látványosságait tekinthetik meg az odalátogatók. A harmadik téma tűnik a legnehezebbnek, Sóváradon ugyanis az egykori római tábor a jelenlegi falu alatt fekszik, a látogatót segíteni kell abban, hogy valamiképpen elképzelje azt – mondta Pánczél Szilamér. „Nyárádmente kultúrájához ez is hozzátartozik, a római kori építészet nem ellensége a nyárádmenti székely építészetnek, hozzá tartozik a hely szelleméhez” – fogalmazott a régész.

A budapesti egyetemi hallgatók másodszor vesznek részt a programban, a 2013-as projektjeiket a tavaly mutatták be a múzeumban. A tavalyi Tudományos Diákköri Konferencia nyertes tervét az idén szeretnék megépíteni Mikházán, és az augusztus 8-i Római Fesztiválon felavatni – hangzott el a megnyitón.

Annak idején a Római Birodalom elsősorban a saját lakóinak védelmére építette ki a hosszú, Európát átszelő limes szakaszt. A Maros megyei múzeum több romániai, magyarországi és németországi intézmények részvételével két éves Erasmus IP program keretében 2013 és 2014 nyarán Marosvécs, Mikháza és Sóvárad római erődjének területén, illetve a Maros megyei védelmi szakasz különböző pontjain folytatott interdiszciplináris kutatásokat. Az EU-s projektben három ország nyolc intézményének, a berlini, kölni, erfurti, budapesti, pécsi és kolozsvári egyetemek 65 hallgatója és 32 szakembere vett részt. Az eredmények között ezernél több régészeti leletet tartanak számon, azon kívül több mappányi építészeti rajzot, alapos légi-, geofizikai-, építészeti-, topográfiai felmérés, korszerű tudományos kutatást és többnyelvű kommunikációt a résztvevő szakemberek és egyetemi hallgatók között.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés