Fotó: Nyulas Piroska
Szüleikkel vettek részt az óvodások pénteken az előkészítősök nyílt napján Nyárádremetén.
2016. március 06., 15:242016. március 06., 15:24
Az előkészítő osztályba való iratkozás módszertanának folyamata február 22-én kezdődött meg a nagycsoportosok részére, és március 4-ig bezáróan kellett a nyílt napot megszervezni.
„A kötelező iskolai programnak számító tevékenységen a gyermekeiket előkészítőbe írató szülők betekintést nyerhetnek abba, hogy mi vár rájuk a következő évben. Egy kis ízelítőt kapnak arról, hogy mi a lényege, az előnye az előkészítő osztálynak, mert még mindig újdonságnak számít ez az oktatásban” – nyilatkozta az iskola igazgatónője, Kacsó Zsuzsánna Tünde.
„Egy anyanyelvi kommunikáció órát mutattam be. Hangbemelegítő gyakorlatokkal kezdtünk, majd mondókáztunk, verset tanultunk, beszélgettünk, énekeltünk, és kézimunkáztunk a témához kapcsolódóan, ami ezúttal a hóvirág volt. Szakszóval élve egy integrált tevékenységet készítettem elő a gyerekeknek” – mesélte Lokodi Melinda tanítónő. A gyerekek megismerkedtek a tantárgyakkal és tanítójukkal, megbarátkoztak a teremmel, ahol tanulnak majd.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia önkénteseket toboroz a 2025–2026-os évadra. Tizennégy év feletti diákokat vagy egyetemi hallgatókat keresnek, feltétel, hogy beszéljenek magyarul és románul, egy idegen nyelv ismerete előnyt jelent.
Változik a beteglátogatási rend a marosvásárhelyi sürgősségi kórházban hétfőtől.
Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.
Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.
A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
szóljon hozzá!