Tábor életre szóló élményekkel

•  Fotó: Antal Erika

Fotó: Antal Erika

Befejeződött a hátrányos helyzetű fiatalok személyiségfejlesztő tábora Nagyadorjánban, amelyet a Divers Egyesület szervezett az Alpha Transilvana és Buckner Alapítvány partnereként.

Antal Erika

2015. augusztus 10., 20:482015. augusztus 10., 20:48

A Siker és függetlenség elnevezésű tábor fő szervezője, Koreck Mária, a Divers Egyesület vezetője sikeresnek tartja a kezdeményezést, amelynek célja a legelhanyagoltabb, hátrányos helyzetű 16–17 évesek személyiségének fejlesztése volt. A táborban összesen hatvanan vettek részt a 12 nap alatt, amelyet a szervezők hármas szakaszokra osztottak, négynaponként húsz-húsz fiatal érkezett, majd távozott a nyárádmenti településről.  Olyan marosvásárhelyi, dicsőszentmártoni, nyárádselyei, marosszentkirályi roma, román és magyar lányok és fiúk táboroztak, akikkel a család sem foglalkozik kellőképpen és az iskola sem, mivel többen az iskolából is kimaradtak, abbahagyva tanulmányaikat.

A nagyadorjáni táborban Moca Rudy színész személyiségfejlesztő tevékenységeket tartott a 16–17 évesek számára, beszélgetett velük, kifaggatta őket, próbálta rávezetni arra, hogy mennyire fontos az iskola, a tanulás, ahhoz, hogy valaki boldoguljon az életben. Iszlai Éva önkéntes tanítónő kézműves tevékenységeket tartott, gyöngyfűzést tanított, karkötőt, nyakéket készítettek közösen, rajzoltak, festettek – mindezzel a koncentráló képességüket erősítették. Székely Lajos, a Bandi Dezső Fafaragó Kör vezetője a fafaragás művészetébe avatta be őket, megtanította a véső használatára, arra, hogy egy darab fából hogyan készíthetnek dísztárgyat, ajándékot. Râmba Rupi roma önkéntes sporttevékenységeket szervezett számukra, ezáltal is a koncentráló képességüket, a felelősségvállalást erősítve és hangsúlyozva. A fiúk és lányok mellett olyan huszonéves roma önkéntesek is részt vettek a táborban, akik egyetemre járnak vagy dolgoznak, saját életükkel hiteles példát nyújtva arra, hogy érdemes tanulni, hiszen az által lehet kitörni a szegénységből, eredményesnek, sikeresnek lenni.

A tábor pontos program és szabályok szerint működött. Egyszerre húsz, külön lány- és külön fiúcsoport vett részt egy-egy négy napos szakaszban. A reggeli ébresztő után sportoltak, utána reggeliztek, azt követték a tevékenységek. A fiatalok zöme eddig soha nem táborozott, kevés odafigyelést kapott, ezért a legtöbben életre szóló élményeket gyűjtöttek és szép emlékekkel távoztak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Hirdetés