
A marosvásárhelyi Somostető körzetében megszüntettek egy ok és értelem nélkül kihelyezett közlekedésirányító táblát, egy másik, közeli utcában viszont fölösleges fekvőrendőrrel teszik próbára a sofőrök türelmét.
2015. július 03., 16:122015. július 03., 16:12
A hét elején számoltunk be, hogy a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal olyan táblát helyeztetett el a Klastrom (Mihai Viteazul) és Széll Kálmán (Verii) utcai útkereszteződés előtt, amilyen nem is létezik a KRESZ-ben. A Széll Kálmán utcában egyébként lépten-nyomon sebességkorlátozó táblák állnak, némelyikük arra figyelmeztet, hogy óránként 40 kilométeres sebességnél gyorsabban nem szabad haladni. Sőt, 30 km/órás sebességkorlátozó táblát is kihelyeztek oda, ahol ez indokolt. Aki pedig a rendszeresített, szabvány szerinti tábla jelzését nem tartja be, az nem fog egy most kitalált – és lényegében hivatalosan nem is létező – tábla miatt jobb belátásra térni.
Jelenleg már nincs a korábbi helyén a fent említett tábla. Már csak a rúdja árválkodik az útszélen, magát a táblát leszerelték és elvitték.
Ha már a Somostető környékén jártunk, megnéztünk egy másik, sokat vitatott útvonalat is. A Kálvária (Al. Papiu Ilarian) utcában, a tető két oldalán ismét kihelyezték a fekvőrendőröket. A Tudor lakótelep felől a tetőre érkezőket, de a lefele igyekvőket is egy-egy fekvőrendőr fogadja. A felfelé jövők azonban a kereszteződés előtt kénytelenek lassítani, a lefelé gurulók a pedagógiai iskola előtti átjáró miatt. A tető túloldalán a Papiu iskola felől felfelé érkezőket is lelassítja a fekvőrendőr a kereszteződés és a most felfestett átjáró előtt.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
szóljon hozzá!