Sztrájkot fontolgatnak a pedagógusok

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Újabb felháborodást kiváltó változásokat tervez az Oktatási Minisztérium, amelyben főként az igazgatók és a tanfelügyelők érintettek, de minden pedagógus fizetéséből levonhatnak néhány százalékot. Az új rendelkezés ellen tiltakozik a Szabad Tanügyi Szakszervezet Maros megyei ága is, azonban a tanfelügyelőség még nem kapott hivatalos értesítést ez ügyben.

Becze Dalma

2014. február 03., 10:262014. február 03., 10:26

2014. február 03., 10:342014. február 03., 10:34

A minisztérium olyan változásokat szeretne érvénybe léptetni, mint például az igazgatók és az aligazgatók óraszámának jelentős növelése, a tanfelügyelők bérpótlékának megvonása, valamint több száz lejes bércsökkentés a tanügyben dolgozók számára. A szomszédos megyékben a pedagógusok olyannyira fel vannak háborodva, hogy azzal fenyegetőznek, el sem kezdik a második félévet a vakáció után. Ezzel ellentétben a Maros Megyei Tanfelügyelőséghez nem érkezett hivatalos értesítés a törvénytervezetekkel kapcsolatban, ebből kifolyólag az illetékesek nem tudnak a problémáról.

Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettestől megtudtuk, a tanfelügyelőség nem értesült erről a helyzetről. „Nem kaptunk hivatalos információt, az tény, hogy nekem is van négy órám, amit meg kell tartanom, a többi tanfelügyelőnek is van 2-4, de nincs tudomásom ezek növeléséről. Ami a bérpótlékok megvonását illeti, ha ez bekövetkezik, sok tanfelügyelő fel fog mondani” – jelentette ki a főtanfelügyelő-helyettes.

A megyei helyzetképről érdeklődtünk Cornel Cruceantól, a Szabad Tanügyi Szakszervezet Maros megyei elnökétől, aki elmondta, valóban komoly problémák vannak az iskolák fenntartásával kapcsolatban, de ezeket nem megszorításokkal kell megoldani. „Nincs elég pénz az iskolák fenntartására, ezért terhelnék az iskolaigazgatókat még több tanórával, ezen is próbálnak spórolni, hiszen eddig öt óránál többet nem tarthatott egy intézményvezető. Ebben az országban nagyon sok törvényt vezetnek be, és nagyon sokat nem tartanak be. Én azon a véleményen vagyok, hogy mivel ez választási év, nem vezetik be a megszorításokat. Ha mégis megtennék, szakszervezeti elöljáróként azt tanácsolom minden kollégának, hogy végezze a munkáját ugyanúgy, ahogy eddig, annyi óraszámmal, amennyit eddig is teljesítenie kellett” – hangsúlyozta a szakszervezet elnöke. A Maros megyei pedagógusok egyelőre semmilyen megmozdulást nem terveznek az ügyben, jelenleg a minisztérium következő lépésére várnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
2026. augusztus 30., vasárnap

Átutalt összegek, átvert turisták, rendőrségi feljelentések

Utazás előtti hétvégén derült ki egy marosvásárhelyi család számára, hogy a fél éve kifizetett nyaralás nem is létezik. A kárvallott a rendőrséghez fordult és másokat is erre biztat. Mint kiderült, több tucat család került ilyen kellemetlen helyzetbe.

Átutalt összegek, átvert turisták, rendőrségi feljelentések
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
2026. augusztus 28., péntek

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben

Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben
Hirdetés