
Fotó: Boda L. Gergely
A tavasz folyamán Szovátán katonai tűzoltóságot szeretnének létrehozni, az ehhez szükséges infrastruktúra kialakítása folyamatban van. Ha ezt sikerül megvalósítani, akkor két tűzoltó alakulata lesz a városnak, és nagy területet tudnak lefedni.
2016. január 06., 18:482016. január 06., 18:48
2016. január 06., 18:492016. január 06., 18:49
A helyi tűzoltósági épületre emeleti szintet építettek az elmúlt hónapokban, itt kapna helyet a katonai tűzoltósági egység. Péter Ferenc, Szováta polgármestere elmondta: a város 65 kilométerre, azaz a legtávolabb van a marosvásárhelyi katasztrófavédelmi egységtől, így egy órát kell várni a segítség megérkezéséig, ami nagyon hosszú idő. Szováta üdülőtelepülés, rengeteg faépülettel, panziókkal, magas szállodákkal, számos bútorüzem és faipari cég működik itt, valamint a közelmúltban történt tűzesetek is indokolják, hogy hatékony beavatkozásra van szükség. Két okból is fontosnak tartják a katonai alakulat létrehozását: egyrészt sokkal jobban felszerelt egységről van szó, másrészt előfordul, hogy a meglévő alakulatot egyszerre két tűzesethez riasztják, így mindig maradnak fedezetlen területek. Továbbá egy katonai alakulat jelenléte Deményházától Erdőszentgyörgyig biztosítaná a beavatkozást a Nyárád és Kis-Küküllő folyása mentén.
A tervek elkészítése után tavaly elkezdték a munkálatokat. A tűzoltók a Bekecs lakónegyedbeli egykori kazánház épületét használják, ám mivel ez statikailag nem megfelelő, a meglévő falakra egy egészen új szerkezetet kellett építeni. Az év végére sikerült befedni az új szintet, amit tavasszal adnának át. Az egyeztetések értelmében a város egy új tűzoltó autót kapna, emellett öt katonai tűzoltó ingázna a megyeközpontból Szovátára mindaddig, amíg az itteni feladatköröket át tudnák venni helyi személyek.
A 865 ezer lejes beruházást helyi forrásokból valósította meg az önkormányzat. Szerettek volna közpénzeket lehívni erre a célra, de sajnos nem volt ilyen jellegű pályázat, így a város felvállalta a költségeket. Az elmúlt időszakban a Regionális Operatív Programon csupán a központi katasztrófavédelmi intézmények tudtak pénzeket lehívni. Ez ezután is így lesz, ezért a szovátaiak abban reménykednek, hogy a megyei egység pályázna és mindenféle eszközzel fel tudná szerelni a város katonai alakulatát.
Marad az önkéntes alakulat is
Az új egység létrehozása nem jelenti a meglévő önkéntes alakulat megszűnését, ugyanis példaértékű munkát végeznek a térségben. Az egység két tűzoltó autóval rendelkezik, de sajnos mindkettő legalább ötven éves: egyik hazai gyártmányú, a másikat a magyarországi testvértelepülések adományozták Szovátának.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
szóljon hozzá!