
Négy, a Kis-Küküllő mentére tervezett szociális központ közül e hét elején nyitották meg az elsőt, Erdőszentgyörgyön. A következő hármat Balavásáron, Gyulakután és Makfalván adják át e hónap folyamán.
2015. június 11., 10:452015. június 11., 10:45
2015. június 11., 11:032015. június 11., 11:03
Amint a központokat működtető Gyulafehérvári Caritas szóvivője, Pápay Kamilla tájékoztatott, az Európai Gazdasági Térség által biztosított pénzből sikerül ezeket a létesítményeket elkészíteni, az Esély egy jobb jövőért elnevezésű projekt keretében, amelynek futamideje 14 hónap.
Azt a tényt felismerve, hogy Romániában még mindig igen sok kisgyereket fenyeget a szegénység, s az ebből fakadó kirekesztettség, a Caritas igyekszik valósággal megmenteni ezeket a gyerekeket. A központok nem csak a gyerekeket, de családjaikat is támogatják, ugyanis a szegénység az egész családot sújtja.
Az erdőszentgyörgyi megnyitón a Gyulafehérvári Caritas ágazati igazgatója, Ludescher László elmondta, hogy az elemi és felső tagozatos oktatás korcsoportjában levő, azaz 6 és 14 év közötti gyerekeket akarnak felkarolni. A négy településen mintegy 125 haszonélvezője lesz a programnak. Erdőszentgyörgyöt tekintve – itt mintegy háromnegyed-száz gyerek maradt ki az iskolából, ezért is alakult meg az első központ itt, no meg azért is, mert a négy községet felölelő programnak itt, a Szent György Iskolaközpontban lesz a központi székhelye, ahol lelki támogatás nyújtó szakemberek, pszichológusok, gyógypedagógusok, de a konkrét munkával megbízott szociális munkások is dolgoznak majd azon, hogy az érintett családokat tanácsokkal lássák el, de konkrét segítséget is nyújtsanak nekik. Elsődleges céljuk, hogy segítsenek az alapellátásban való hozzáférésben, és szociális szolgáltatásokban részesítsék a nehéz helyzetben levő gyerekeket.
Szerencsés helyzet, hogy a balavásári, gyulakutai, erdőszentgyörgyi és makfalvi önkormányzat és a pedagógusok felkarolták a kezdeményezést. A tevékenységek helyszíneit a helyi önkormányzatok biztosítják, a központ felszerelésére a projekt támogatási alapja ad lehetőséget. A helyi önkormányzatok a projekt lejárta, jövő év áprilisa után hozzájárulnak ezeknek a központoknak a fenntartásához.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
szóljon hozzá!