Fotó: Boda L. Gergely
Az érettségi augusztusi szakasza kedden veszi kezdetét . Maros megyében összesen 1151-en iratkoztak fel a tudásfelmérőre, ebből 814 diák idén végzett, a többi az elmúlt években vizsgázott sikertelenül.
2016. augusztus 11., 12:532016. augusztus 11., 12:53
A legtöbben a román írásbelit ismétlik meg, összesen 633-an. A matematika vizsgán 604 diák vesz részt, a magyar anyanyelvi vizsgára kereken százan iratkoztak be. A legkevesebben – mindössze ketten-ketten – szociológiából, szerves kémiából és informatikából érettségiznek idén. Maros megyében a Traian Săvulescu Mezőgazdasági Szakközépiskolában, illetve a Mihai Eminescu Pedagógiai Gimnáziumban állítanak fel érettségi központokat – tudtuk meg a tanfelügyelőségtől.
Akik az elmúlt érettségi szesszióban már vizsgáztak, de valamelyik tantárgyból elbuktak, lehetőségük van arra, hogy csak abból a tantárgyból vizsgázzanak újra, amelyikből nem sikerült a vizsga. Akik nyáron pótvizsgáztak, és most először állnak érettségire, azok minden érettségi tantárgyból kell vizsgázzanak.
A kompetenciavizsga augusztus 16–17-én a román nyelvi készségek felmérésével veszi kezdetét, ugyanaznap szervezik meg az anyanyelvi szóbelit is, augusztus 17–19. között idegen nyelvből szóbeliznek a diákok, 18–19-én pedig a számítógépes ismereteiket mérik fel. Az írásbelik augusztus 22-én kezdődnek román nyelv és irodalomból, 23-án anyanyelv és irodalom próbán vehetnek részt a diákok, 24-én a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból mérik fel tudásukat, 26-án pedig a szaknak megfelelő választott tantárgyból vizsgáznak.
Az oktatási minisztérium internetes honlapján megjelenő forgatókönyv szerint az első eredményeket augusztus 29-én 16 óráig függesztik ki. Aznap 16–20 óra között lehet benyújtani az óvásokat. Augusztus 30–31-én bírálják el az óvásokat, a végleges eredményeket szeptember elsején teszik közzé.
Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.
Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.
Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
szóljon hozzá!