Százan várnak szívátültetésre

Készen állnak a szervátültetések elkezdésére, jelentette be pénteken a marosvásárhelyi Szívgyógyászati Központ Szív- és Érsebészeti Klinikájának vezetője, Horaţiu Suciu.

Bakó Zoltán

2014. január 26., 17:412014. január 26., 17:41

2014. január 26., 17:412014. január 26., 17:41

A Szív-érgyógyászati és Szervátültetési Intézet 2012 szeptemberétől szüneteltette tevékenységét bizonyos hiányosságok miatt. Tavaly újra akkreditálták az intézményt, jelenleg már minden, a szívsebészetben és -átültetésben szükséges eszközzel, gyógyszerrel, valamint az átültetendő szervek kivételéhez szükséges szakembergárdával is rendelkezik.

„Elmondhatom, hogy ebben a pillanatban normális körülmények között dolgozunk, várunk egy kompatibilis donorra, hogy elvégezhessük az intézet kényszerű leállítása óta eltelt időszak első szívátültetését. A 2013-as újraindulás óta még nem végeztünk átültetést. Szervezési kérdésekkel – többek között az újra-akkreditálással – voltunk elfoglalva az utóbbi időszakban” – fogalmazott Horaţiu Suciu.

2013 októberétől az intézet felkészült a szívátültetések folytatására, az előjegyzési listán már száz átültetésre váró páciens szerepel, közülük harmincnak lenne szüksége azonnali szívátültetésre.
Romániában jelenleg szívátültetést – a marosvásárhelyi központon kívül – csak a bukaresti Floreasca kórházban végeznek, de akkreditálhatják még a fővárosi C. C. Iliescu Intézetet, illetve a jászvásári és temesvári Szív-Érgyógyászati és Szervátültetési Intézeteket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
2026. augusztus 30., vasárnap

Átutalt összegek, átvert turisták, rendőrségi feljelentések

Utazás előtti hétvégén derült ki egy marosvásárhelyi család számára, hogy a fél éve kifizetett nyaralás nem is létezik. A kárvallott a rendőrséghez fordult és másokat is erre biztat. Mint kiderült, több tucat család került ilyen kellemetlen helyzetbe.

Átutalt összegek, átvert turisták, rendőrségi feljelentések
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
2026. augusztus 28., péntek

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben

Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben
Hirdetés