A magyarországi választások közeledtével elsősorban a szavazáson való részvételre buzdítja a Magyar Polgári Párt a kettős állampolgárokat. Bár nem titok, hogy partneri kapcsolatban állnak a Fidesszel, úgy gondolják, pártállástól függetlenül mindenkinek élnie kellene szavazati jogával.
2014. január 15., 16:152014. január 15., 16:15
2014. január 15., 16:242014. január 15., 16:24
A polgári párt elnöke, Biró Zsolt szerint történelmi eseménynek lehetünk tanúi az elkövetkezendőkben, hiszen Marosvásárhelyen, Beregszászon és Szabadkán is leadhatják szavazataikat a magyar állampolgárok. A polgári párt is erre készül, ugyanis fontosnak tartja, a választópolgárok mozgósítását.
„Bár köztudott, azért szeretném elmondani, hogy a Magyar Polgári Párt partneri kapcsolatot ápol a Fidesszel, de ennek ellenére a választási kampány tekintetében legfontosabbnak a mozgósítást tartjuk. Erre Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke is felhívta a figyelmet Marosvásárhelyen tett látogatása során, mert nagyon fontosnak tartja, hogy a határon túli magyarok éljenek szavazati jogaikkal, pártszimpátiájuktól függetlenül. Az elnök urat idézve, fontos a baloldali szavazónak vagy a liberális szavazónak, hogy részt vegyen a választáson. A baloldal, ha úgy tetszik, lemoshat valamit azokból a bűnökből, amit az elmúlt időszakban elkövetett, a liberálisok emlékezhetnek az igazi nemzeti hagyományokra, és a nemzeti elkötelezettségű jobboldali szavazókat azt hiszem, hogy ebben az esetben nem is kell kiemelnem” – mondta Biró Zsolt.
A már magyar állampolgársággal rendelkező erdélyieket személyesen is felkeresik a polgári párt aktivistái. Szórólapokat osztogatnak majd, hogy ne csak a sajtón keresztül jusson el mindenkihez az üzenet. A szórólapok már készen vannak, ezeket majd elhelyezik a kettős állampolgárok postaládáiban.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
Utazás előtti hétvégén derült ki egy marosvásárhelyi család számára, hogy a fél éve kifizetett nyaralás nem is létezik. A kárvallott a rendőrséghez fordult és másokat is erre biztat. Mint kiderült, több tucat család került ilyen kellemetlen helyzetbe.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!