
Fotó: Gecse Noémi
A megszokottnál sokkal több riasztást kaptak szombaton a Maros megyei vészhelyzeti felügyelőség tűzoltói. Összesen hét esetben kellett tüzet oltaniuk vagy helyszínt biztosítaniuk.
2015. október 31., 20:122015. október 31., 20:12
2015. november 01., 17:242015. november 01., 17:24
Már hajnalban, hat óra húsz perckor egy Vidrátszegen kigyulladt személyautóhoz kellett kimenniük oltani. Délután két óra előtt húsz perccel egy másik gépjárműbalesethez hívták őket, ezúttal a Körtvélyfája–Magyarpéterlaka közötti útszakaszról.
Három óra után tíz perccel a Makfalvához tartozó Szolokmára kellett menniük bozóttüzet oltani. Negyven perc múlva már három tűzoltósági esetkocsi robogott a vásárhelyi Egyesülés negyedbeli Decebal utcába, egy első emeleti tömbházlakáshoz, amely kigyulladt. És ugyanabban az időpontban Szászrégenben egy lakásba bezáródott személyhez kérték a tűzoltóság segítségét. Mindössze két perccel később, a dicsőszentmártoni Hadsereg utcába kellett a helybeli tűzoltóknak kimenniük, ahol egy gazdasági épület állt lángokban. Még egy óra sem telt el az utolsó riasztás óta, amikor – délután négy óra harminchárom perckor – ismét riasztás érkezett, ezúttal Maroskeresztúrról. Itt a Szövetkezet utcában gyulladt ki egy lakás.
A lángokat mindegyik helyen sikerült megfékezniük.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
szóljon hozzá!