Szakmát és tudást adnak a pedagógusok

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Az erdőszentgyörgyi tanintézetben közel ezer diák számára próbálnak megfelelő szinten, az elvárásoknak megfelelő szakterületen tudást és szakmát adni a pedagógusok. A külföldi tapasztalatok elől sem zárkóznak el.

Gligor Róbert László

2016. április 19., 13:212016. április 19., 13:21


Beke Tünde tanárnőnek és Daka Mónika aligazgatónak köszönhetően a bajai Tür István Szakközépiskola mellett az erdőszentgyörgyi Szent György Műszaki Szakközépiskola is részt vehet a Határtalanul elnevezésű anyaországi diákcsere programban. Az elmúlt héten harminc bajai diák látogatott a Kis-Küküllő mentére, őket családoknál szállásolták el a kapcsolatok megalapozása érdekében, s hamarosan ugyanennyi szentgyörgyi diák utazik Baja testvérvárosba.

A projekt hozadéka a kapcsolatokon, kirándulásokon kívül az, hogy honlapot készítenek az iskolának, ami eddig nem létezett. A bajai iskolában kiváló programozó diákok tanulnak, a szentgyörgyiekkel közösen dolgoztak a portál megalkotásán. A Határtalanul programban először vesznek részt a helyi középiskola diákjai – tudtuk meg Tóth Domokos igazgatótól.

Tavaly ősztől faipari szakoktatás is folyik az iskolában huszonnégy diákkal, akik helyi faipari cégeknél gyakorlatoznak. Panasz nincs rájuk, a vállalkozók is örülnek a segítségnek, az iskola is a lehetőségnek. Ha csak öt-tíz diák is munkahelyet talál majd a későbbiekben közülük Erdőszentgyörgyön ezen a területen, akkor már nyerő volt a szakoktatási váltás – véli az intézményvezető, aki hozzátette: munkatársuk, Léta Áron a helyi Bodor Péter Művelődési Egyesülettel közösen pályázatot nyújtott be a Bethlen Gábor Alaphoz szakterem berendezésére, azaz nagyobb teljesítményű munkagépeket, eszközöket szeretnének vásárolni a szakoktatáshoz.

Ami a gyereklétszámot illeti: sajnos itt is csökkenőben van. Két éve 1042 diákkal számoltak, idén már csak 905 van. De az óvodai csoportoknál és a bözödi iskolánál is kénytelenek összevonásokat alkalmazni. Az is kiderült: az iskola nyolcvan pedagógusának több mint fele ingázik, ennek java része Marosvásárhelyről. Az ingázási költségek kifizetésével napirenden van a város, de a megterhelő kiadások helyett inkább helyi vagy közeli tanerőket szeretnének, akiket be lehet vonni iskolán kívüli vagy tanórák utáni tevékenységekbe is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.

Autót sodort el a vonat Maros megyében
Autót sodort el a vonat Maros megyében
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Hirdetés
2026. június 24., szerda

Izzó fűrészporral telt silóhoz riasztották a tűzoltókat Görgényoroszfaluba

Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.

Izzó fűrészporral telt silóhoz riasztották a tűzoltókat Görgényoroszfaluba
2026. június 24., szerda

Tűz ütött ki egy koronkai irodaházban, két embert elláttak a helyszínen

Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.

Tűz ütött ki egy koronkai irodaházban, két embert elláttak a helyszínen
2026. június 24., szerda

Négy embert menekítettek ki egy égő házból Maroskeresztúron

Mintegy húsz négyzetméteren égett egy lakóház tetőszerkezete szerda reggel Maroskeresztúron. Az épületben négy ember tartózkodott, köztük egy fogyatékkal élő ember is, akiket a helyszínen lévő lakosok még biztonságban kimenekítettek.

Négy embert menekítettek ki egy égő házból Maroskeresztúron
Hirdetés