Szakácskönyvet írt az idegsebész

A hétvégén népes közönség előtt bemutatott Jó ételnek illatáról című könyvével afféle családi hagyományt folytat, pontosabban juttat célba. Madaras édesanyja is a fakanalat jól forgató háziasszonyok hírében állt, ráadásul ő is írt egy szakácskönyvet, ami azonban nem került kiadásra. Az orvosnak azok után fordult meg a fejében a receptek megörökítésének gondolata, miután látta, hogy vendégei mindig elégedetten állnak fel az asztalától. Persze ehhez jól kell ismerned azokat, akiket vacsorára hívsz – vallja a „mesterszakács”.

Amint az Erdei Anna grafikáival és Bálint Zsigmond fotóival illusztrált kötetet és szerzőjét bemutató Gáspárik Attila színművész megfogalmazta, a Jó ételnek illatáról kimondottan azoknak szól, akik tudnak főzni. Madaras doktor munkáját a könyv közvetlen nyelvezete különbözteti meg a leginkább a tucatszámra megjelenő szakácskönyvek terminológiájától. A szerző még a pontos adagok leírásával sem stresszeli a háziasszonyokat, szerinte a lényeg, hogy a hús legyen húsízű, a fokhagyma meg fokhagymaízű. Magyarán: a fűszer, a zöldség soha ne terelje el az ízlelőbimbók figyelmét a lényegről. Az otthonában a szikét fakanálra váltó orvos arról is beszélt, hogy a flekkenezés akkor az igazi, ha délelőtt kezdődik, és este ér véget.

A Bernády Ház közönsége előtt Madaras Sándor megvallotta, hogy az évtizedek során többször váltott stílust, már robbant fel kuktája, és véletlenül az is előfordult, hogy liszt helyett cukorba mártotta a húst. „Amikor már nem látott jól, édesanyám egyszer a mák helyett darált borsot tett a bejglibe, a vendégeknek mégis ízlett” – árulta el a „konyhatitkot” a terem derültségére.

Az idegsebész-konyhaművész arról is beszélt, kirándulásai során miként próbál vendéglőt választani. „Mindig megnézem az étlapot. Az a jó vendéglő, amelynek étlapján négy-ötféle főétel van. Azok biztos helyben készülnek. Azok az éttermek, amelyek száz-kétszáz félével kínálnak, egészen biztosan mélyfagyasztott anyagból dolgoznak” – mondta el. Madaras Sándor arra biztatta a marosszéki háziasszonyokat, hogy legyenek kreatívak, de ne feledkezzenek meg a hagyományos székely finomságok elkészítéséről. „Megízleltem, és nagyon jónak tűnt a japán meg a thai konyha – egy napig, két napig, legfeljebb egy hétig, fél hónapig. Utána egy szelet zsíros kenyérről álmodoztam” – osztotta meg a rendkívül egészséges, de hosszú távon nem feltétlenül az erdélyi ember gyomrának való keleti konyhához kötőtő tapasztalatait. Ebből is kiderül: nem hiába került a frissen megjelent kötetbe a pirítós kenyér vagy a sült gomba receptje, mint ahogy az sem a véletlen műve, hogy a főzésben a szerző teljesen mellőzi a nálunk még újdonságszámba menő zöldségeket. Arra a kérdésre, hogy egy szakkönyv és egy szakácskönyv megírása után mi következhet a jó tollal megáldott gurmand orvos életében, akár meg is lehetett volna saccolni a választ: „Gyermekkorom küküllőmenti falujának, Makfalvának a konyhája”.