
A Suli Jó pályázat közönségdíját nyerte el a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium tizedik osztálya. A pályázati felhívásnak eleget téve sok mindent megtudtak egymásról a diákok, valóban összekovácsolódott az osztály, ám egyénenként is sikerült jobban kibontakozniuk.
2014. december 05., 13:322014. december 05., 13:32
A Suli Jó projekt célja, hogy felhívja a diákok figyelmét a nélkülözőkre. A pályázati felhívásban arra kérik a diákokat, hogy hajtsanak végre közösen egy jótettet, erről írjanak beszámolót, illetve fotókkal is illusztrálják munkájukat. A marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium tizedikesei nyerték el a közönségdíjat, ők ingyenesen vehetnek részt a Suli Jó csapatépítő tréningen az Algyógyi Keresztyén Ifjúsági Központban.
A jótettből hosszú távú együttműködés született – tudtuk meg Kali Edinától. „Az Iskola másként keretében voltunk néhány osztálytársammal a Lídia gyermekotthonban, ekkor született az ötlet, hogy az egész osztállyal látogassuk meg a kicsiket. Megbeszéltük, hogy egy péntek délután ellátogatunk hozzájuk, de nem akartunk üres kézzel menni. Elhatároztuk, hogy miséken énekelni fogunk, és a perselypénzből vásárolunk ajándékot a gyerekeknek. Az iskolai büfékhez is elhelyeztünk egy-egy dobozkát, hogy diáktársaink is adományozhassanak egy minimális összeget, mondjuk a visszajáróból. Az összegyűlt pénzből tisztálkodási eszközöket, édességet, gyümölcsöt, ceruzát, füzeteket vásároltunk. Nem tudom, hogy a gyerekek vagy mi örültünk jobban, de nagyon jól telt. Beszélgettünk, játszottunk, közösen énekeltünk. Az osztályt is nagyon összekovácsolta ez az akció, új dolgokat tudtam meg az osztálytársaimról” – mesélte a diák.
A tizedikesek osztályfőnöke, Egyed Zsigmond Enikő elmondta, nagyon jó volt megtapasztalni, hogy mindenkire lehetett számítani. „Az volt a jó ebben a projektben, hogy mindenki kibontakozhatott. Osztályfőnökként én is sok mindent megtudtam a gyerekekről” – mondta az osztályfőnök.
A marosvásárhelyi osztályok ügyesen szerepeltek a pályázaton, a harmadik helyen a Bolyai Farkas Gimnázium 9.H osztálya végzett, a tizedik helyezett a Művészeti Gimnázium 6.D osztálya lett. Dicséretben részesült a művészeti 8.B osztálya, amiért mind a négy évben részt vett a pályázaton.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!