Sportpálya a tornaterem mellé

•  Fotó: Nemes Gyula

Fotó: Nemes Gyula

A hétvégén falunapokat tartottak Körtvélyfáján, amelynek első mozzanata az újonnan létesített műfüves sportpálya és játszótér felavatása volt.

Nemes Gyula

2015. szeptember 20., 20:202015. szeptember 20., 20:20

Kolcsár Gyula polgármester beszédében köszönetet mondott a holland testvértelepülés tagjainak, akik az elmúlt 25 év alatt sokat segítették Körtvélyfája lakóit. Továbbá méltatta az idén húsvétkor elhunyt Sípos Attila egykori alpolgármester, megbízott polgármester és a Barátság Alapítvány vezetőjének munkásságát.

A tavaly felavatott hármas kopjafát, amelyre az iskola hajdani oktatóinak és támogatóinak neve került fel, most egy újabb kis plakettel látták el, amely az elhunyt alpolgármester nevét tartalmazza. A kopjafákat Szász Attila református lelkész-esperes és Palkó Ágoston római katolikus plébános áldotta meg.

Ezt követően a jelenlévők az új pálya és játszótér elé vonultak. Kolcsár Gyulától megtudtuk, hogy idén már ötödik alkalommal került sor a Körtvélyfáji Napok megszervezésére. „A tavaly napközi-óvodát és kopjafát avattunk, az idei rendezvény egyik kiemelkedő mozzanata a játszótér és a műfüves pálya átadása, ünnepélyes felavatása. Nagy szükség volt már ezekre, hiszen a lakosság igényli. Mindezt a Maros-menti LEADER-pályázat segítségével sikerült megvalósítanunk. De már a jövőre is gondolunk, a régi kicsi iskola elmaradt részét szeretnénk rendbe tenni, és a következő évben átadni” – mondta a polgármester.

A tavalyig az óvoda egy, az egyháztól bérelt épületben működött, ahol volt ugyan egy csúszda és egy hinta, de nem igazi játszótér, tudtuk meg Szepessy Ibolya aligazgatónőtől. „Mint testnevelő tanár nagyon örülök a műfüves pályának, hisz ez a munkámat segíti elő. 2008-tól van új tornaterem és most egy pálya is, ahol a testnevelés órákat tarthatjuk” – mondta az aligazgatónő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Madarak és rókák lakmároznak a só miatt elpusztult halakból

Semmi nem maradt élve a Kis-Küküllőben a Parajdról érkező sóhullámok után – nyilatkozta kedden Székely Annamária, a Maros megyei környezetőrség igazgatója, aki arról is beszámolt, hogy a nagy haltetemek még a folyó fenekén vannak.

Madarak és rókák lakmároznak a só miatt elpusztult halakból
2025. június 17., kedd

Újra leállították az ivóvíz-szolgáltatást Dicsőszentmártonban

A Kis-Küküllő vízének magas sótartalma miatt keddre virradó éjszaka egy órakor ismét leállították a dicsőszentmártoni vízüzemet.

Újra leállították az ivóvíz-szolgáltatást Dicsőszentmártonban
2025. június 16., hétfő

Jelentős mennyiségű vizet osztottak szét a Kis-Küküllő mentén

Mintegy 700 ezer liter vizet osztott ki a Maros megyei katasztrófavédelem és az Aquaserv szolgáltató hétfőn a Kis-Küküllő mentén élőknek. Mindemellett az elpusztult halak begyűjtése is folyamatban van a sóval szennyezett folyónál.

Jelentős mennyiségű vizet osztottak szét a Kis-Küküllő mentén
2025. június 16., hétfő

Idén még lesz tűzijáték a városnapokon, jövőre nem biztos

Öt helyszínen, ötven zenei előadóval szervezik meg Marosvásárhelyen a városnapokat június 26–29. között. Idén 14 díszpolgári címet osztanak ki, tizenegy ország küldöttsége látogat ide. Kétmillió lejt különít el erre a város helyi forrásokból.

Idén még lesz tűzijáték a városnapokon, jövőre nem biztos
2025. június 15., vasárnap

Újraindult a vízüzem Dicsőszentmártonban, de nem iható a víz

Bő két napos szünet után újraindult a vízszolgáltatás Dicsőszentmártonban. A jó hírt a város polgármestere jelentette be vasárnap este a közösségi oldalán.

Újraindult a vízüzem Dicsőszentmártonban, de nem iható a víz
2025. június 15., vasárnap

Kétszáz kilogrammnyi halivadékot mentettek ki a Kis-Küküllőből

Jelentősen csökken a Korond-patak vízének sótartalma az elmúlt időszakban – tájékoztat a Maros megyei vészhelyzeti bizottság, amely arról is beszámolt, hogy kiszedték a Kis-Küküllőből a döglött halakat és halivadékokat mentettek.

Kétszáz kilogrammnyi halivadékot mentettek ki a Kis-Küküllőből
2025. június 15., vasárnap

Újraindulhat a dicsőszentmártoni vízüzem?

A vasárnap esti vízminták eredményei függvényében döntenek a dicsőszentmártoni vízüzem újraindításáról – nyilatkozta a Székelyhonnak vasárnap reggel Sipos Levente, az Aquaserv igazgatója.

Újraindulhat a dicsőszentmártoni vízüzem?
Újraindulhat a dicsőszentmártoni vízüzem?
2025. június 15., vasárnap

Újraindulhat a dicsőszentmártoni vízüzem?

2025. június 14., szombat

Véget nem érő katasztrófaturizmus? Sós vízben elpusztult halak most a látványosság – fotók

Előbb a Korond-patak földfelszíni eltűnése számított a sóvidék leglátványosabb történésének, aztán megjelentek a bányafelszíni lyukak, majd nőttek és nőttek – határon innen és túl szinte mindenkit ez foglalkoztatott.

Véget nem érő katasztrófaturizmus? Sós vízben elpusztult halak most a látványosság – fotók
2025. június 13., péntek

Felszólították a kórházakat sósvíz-ügyben: készüljenek fel az esetleges ételmérgezéses esetekre

Továbbra is kritikus a helyzet a parajdi bányakatasztrófa miatt sóval szennyezett Kis-Küküllő vízgyűjtő területén, az illetékes hatóságok sürgősségi intézkedéseket hoznak a lakosság védelme és vízellátása érdekében – közölte pénteken a prefektúra.

Felszólították a kórházakat sósvíz-ügyben: készüljenek fel az esetleges ételmérgezéses esetekre
2025. június 13., péntek

A bözödújfalui tóból vinnének vizet Dicsőszentmártonba

Bizonytalan ideig vezetékes víz nélkül maradnak a dicsőszentmártoniak és a környékbeli települések lakói. Pénteken egy újabb település, Küküllőszéplak is központosított segítséget kért. Az illetékesek keresik a megoldásokat.

A bözödújfalui tóból vinnének vizet Dicsőszentmártonba