Noha csak négy hét múlva kezdődik a fürdőidény Szovátán, a hétvégén a bekecsalji városban mégis a Medve-tavat ünnepelték. Három napon keresztül.
2016. május 30., 12:472016. május 30., 12:47
Szováta és Sóvidék apraja-nagyja ünnepre kerekedett a hétvégén, és tiszteletét tette a térség jelképéül szolgáló Medve-tó 141. születésnapján. A városgazdáknak bő másfél évtizeddel támadt az ötletük, hogy ha már a sós vizű tó a világ szinte egyedüli olyan természetes tava, amelynek keletkezési időpontja majdnem percnyi pontossággal ismert, jó lenne évente megünnepelni az eseményt.
A tizenhetedszerre rendezett szülinapi bulit a tótól egy pár kilométerre szervezték, hisz a részvétel futballpályát követelt. Ebből csak a „faluban” – ahogyan a helyiek emlegetik saját településük alsó részét – található egy. A sportpálya már pénteken megtelt élettel: elemisták, diákok és erős emberek vetélkedtek különböző versenyszámokban, lányok és asszonyok zumbáztak ott, ahol más esetekben negyedligás futballisták kergetik a labdát. Ezúttal a labdarúgás a sportcsarnokok falai közé szorult, de a szebbik nem itt is megmutatta, hogy Szovátán szinte azonos méretű cipőben jár, mint a férfiak igazi focija.
Szombaton endurocross, tékvandó- és amerikaifoci bemutatót láthatott a finomabb sportágakhoz szokott szovátai közönség. A gulyásfőzőverseny ismét bebizonyította, hogy az ilyesmit nem lehet megunni, legalábbis nem a pityókaszerelmes székely embernek. Az ínycsiklandozó illatok és ízek a második nap is szép számú közönséget vonzottak a városi stadionba. Vasárnap újból a mozgásé volt a tér, főként azok számára, akik színpadra léptek; ekkor kicsi és nagy népzenészek és néptáncosok szórakoztatták a nagyérdeműt. A sport kedvelői tenisztornán mérhették össze tudásukat, míg a Fekete Medve teraszán sakktornát szerveztek.
Az esti koncerteken marosvásárhelyi, szászrégeni, nyárádszeredai, bukaresti és magyarországi ismert énekesek és együttesek léptek fel, köztük a Corax, Titán, Holograf, Péter Szabó Szilvia, Attila fiai és a Bekecs Néptáncegyüttes. Ha az idő végérvényesen nyárira fordul, a szülinapozás után az ünnepeltet hamarosan a helyszínen is lehet köszönteni: négy hét múlva megnyitja strandját az immár 141 esztendős Medve-tó. Ettől függetlenül a hétvégi buli sem sikeredett szárazra: kit a péntek délutáni eső, kit a sörsátrak felhozatala locsolt meg.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.
Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.
A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.
szóljon hozzá!