Fotó: Gligor Róbert László
Újabb testvértelepüléssel gazdagodott Makfalva, ahová a hétvégi Székely Majális alkalmából tucatnyi anyaországi település küldöttsége látogatott el.
2016. május 09., 18:572016. május 09., 18:57
Makfalva és a magyarországi Csákvár a hétvégén kötöttek szerződést. Ennek előzménye, hogy a két település református egyházai már 2012-ben testvérgyülekezeti egyezményt kötöttek. Vass Imre, Makfalva megbízott polgármestere lapunknak elmondta, nagyon fontosnak tartják, hogy az anyaországi és székelyföldi települések között minél több kapcsolat alakuljon ki.
A Fejér megyei település polgármesterétől, Illés Szabolcstól megtudtuk, amikor februárban Vass Imre megkereste azzal, hogy szeretnének velük testvértelepülési szerződést kötni, a képviselőtestületük egyhangúan elfogadta a felkérést.
Makfalva község tavaly Kőtelekkel is szerződést kötött Hármasfalu nevében, de a mostani csákvári kapcsolat mellett egy harmadik kapcsolat is megvalósulni látszik. A hét végén a községben járt a felvidéki Berzéte küldöttsége is. Vass Imrétől megtudtuk, hogy a felvidékiek részéről érkezett a felkérés a testvértelepülési kapcsolatra, amit a makfalviak el is fogadtak, mindkét részről egyöntetű akarat van, így szeptemberben sor kerülhet a kapcsolat megpecsételésére.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.
Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.
A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.
szóljon hozzá!