
Fotó: Boda L. Gergely
Megkezdődött hétfőn a pótérettségi írásbeli része, amelyek sorát a román nyelv és irodalom vizsga nyitotta meg. Ezen a tudásfelmérőn vesznek részt a legtöbben, a legkevesebben pedig anyanyelvből-irodalomból pótérettségiznek.
2014. augusztus 25., 16:212014. augusztus 25., 16:21
2014. augusztus 25., 16:542014. augusztus 25., 16:54
Az elmúlt hét folyamán zajlottak a szóbeli pótvizsgák, elsőként románból, majd anyanyelvből feleltek a diákok. A hét második felében az idegennyelv, illetve a számítógépes kompetenciák felmérésére került sor. A pótérettségire Maros megyében 1601 diák iratkozott fel, ezek között van olyan diák, aki nem érte el a 6-os érettségi átlagot, mások pedig nem írták meg valamelyik tárgyból az ötöst. Olyanok is iratkoztak pótérettségire, akik tizenkettedik osztály végén pótvizsgára maradtak, így nem vehettek részt a júniusi vizsgáztatáson.
A szóbelire kevesen iratkoznak, hiszen ezeken a vizsgákon nem lehet elbukni, így csak azoknak kellett vizsgázniuk a múlt héten, akik elmulasztották az első lehetőséget. Az írásbelikre azonban sokkal többen jelentkeznek, a pótérettségizők zöme a románból próbálkozik újra – tudtuk meg Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettestől. „Az összes Maros megyei vizsgázó közül 1056-on jelentkeztek a román nyelv és irodalom dolgozatra. Ebből 880 diák jelent meg, 176-on hiányoztak, és négy diákot zártak ki a hétfői vizsgáról” – tudtuk meg Illés Ildikótól.
A legkevesebben magyar nyelv és irodalomból vizsgáznak – tette hozzá a főtanfelügyelő-helyettes, amelyre kedden kerül sor. A hét második felében a szaknak megfelelő kötelező-, illetve a szaknak megfelelő választott tantárgyból vizsgázhatnak újra a diákok.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.
Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.
A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.
Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.
Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.
A hosszú és kihívásokkal teli út után a gólyák egy része visszatért országunkba. A sáromberki, webkamerával megfigyelt két fészek sem maradt üresen – derült ki a gólyákat megörökítő felvételekről, amelyeket a Milvus Csoport tette közzé.
A Maros megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatósághoz fordult a rendőrség annak a két dicsőszentmártoni kislánynak az ügyében, akiket az eltűnésük után egy nappal találtak meg.
Megnyílt a húsvéti termelői vásár Marosvásárhely főterén, ahol helyi finomságokat, kézműves portékákat, horgolt nyuszikat és díszített tojásokat kínálnak. A vásár csütörtök estig várja a látogatókat naponta 10 és 19 óra között.
szóljon hozzá!