
Fotó: Boda L. Gergely
Elmaradt a nagy felhajtás és az ünnepélyes szalagvágó: titokban, az ott lakók és a járművezetők nagy meglepetésére megnyitották a forgalom előtt az alig 800 méteres marosvásárhelyi Ballada utcát. Egyelőre egyirányú, a városháza illetékese szerint az is marad, amíg a tervek szerint jövőre le nem bontják a kisajátított épületeket, és nem készítenek egy újabb sávot – írja szerdai címlaptörténetében a Vásárhelyi Hírlap.
2015. november 18., 13:222015. november 18., 13:22
Marosvásárhely polgármestere évek óta hangoztatja, hogy szükség van a Ballada utca megnyitására, hiszen az segítene a főtér kikerülésében, jobban összekötné az Iskola és a Lajos király (Cuza Vodă) utcát. A városháza kijelölte azokat az ingatlanokat, amelyeknek lebontására szükség van az utca bővítéséhez, többek között ezen terv része a volt Európa Általános Iskola egyik épületének lebontása is. A terv megvalósítása lassan, de biztosan halad előre, hiszen a legutóbbi önkormányzati ülésen elfogadott döntés értelmében az iskolaépület a városé lett.
A nagylélegzetű terv elkészüléséig a városháza szakigazgatósága előrukkolt egy gyors megoldással: megnyitotta a gépjárműforgalom előtt a keskeny Ballada utcát. A Lajos király és a Szabadság utca kereszteződésénél levő körforgalomból lehet a Ballada utcába betérni, majd a rövid utcából kiérve néhány métert hajtani a Baross Gábor (Horea) utcán keresztül tovább az Iskola (Aurel Filimon) utcába.
Érdeklődésünkre a polgármesteri hivatal szakigazgatója, Florian Moldovan elmondta, hogy a nagy terv – a házak kisajátítása, a Ballada utca kiszélesítése és körforgalom kialakítása – megvalósítása előtt rendbe tették és megnyitották az utcát. „Erre elsősorban azért volt szükség, hogy egyszerűsítsük a forgalmat a Lajos király utcából. Ez mindaddig így marad, amíg a nagylélegzetű tervnek neki nem fogunk. Erre előreláthatóan jövőre kerül sor” – mondta az igazgató, aki a Vásárhelyi Hírlap azon felvetésére, hogy a polgármester által nyilatkozottak ellenére nem a főtérről kifele, hanem befele viszi a forgalmat, azt mondta, hogy ha majd kétsávos lesz a Ballada utca, akkor ez a kérdés is megoldódik. Florian Moldovan azt mondta, hogy a jelenlegi aszfaltozásnál, utcamegnyitásnál figyelembe vették az ott lakók helyzetét, s akiknek nincs udvara, tehát parkolási lehetőségük sincs, kialakítottak számukra az utca bejáratánál három állomásozóhelyet.
A neve elhallgatását kérő lakótól megtudtuk, hogy az addig nyugodt, parkolásra és a kerékpárosok által használt utcában egyik nap megjelentek a munkások, felmarták gépekkel az utcaburkolatot, másnap új aszfaltréteget terítettek le, útjelzést festettek, kihelyezték a táblákat, s máris behajthattak oda a gépjárművek. „Az utcában lakók nincs hol tartsák az autóikat, az utca elejére megrajzolt átjáróra próbálnak parkolni azok, akiket meglepetésként ért a forgalom beindítása, és megszokásból jönnek ide parkolni. A sofőrök közül nem mindenki veszi észre, hogy egyirányú a forgalom, behajt, majd nagy tülkölések közepette próbál hátrafarolni. Van, aki mint egy gyorsforgalmi úton, úgy vágtat át a rövid utcán. Tiszta röhej, mit csináltak ide. A lakóknak nem szóltak, azt sem tudjuk, hogy ez ideiglenes vagy így marad” – panaszolta az érintett.
Az egyirányú út szélén betonoszlopokkal választottak le egy részt a gyalogosoknak, vagy legalábbis úgy tűnik. Két személy egymás mellett csak szűkösen fér el, egy kisebb babakocsi esetleg, vagy egy kisgyerek kerékpárral. A környéken lakó édesanya, aki kétkerekű kismotoron közlekedő gyerekét kísérte, azt mondta, hogy eddig gyakran jártak át a Ballada utcán, de most már alig mernek. Részben azért, mert nagyon szűk a gyalogosoknak fenntartott hely, részben, mert a gyorsan behajtó járművek miatt veszélyes átkelni az átjárón.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
szóljon hozzá!