
Második világháborús lövedéket találtak pénteken Nyárádszentlászlón. A helyszínre érkező tűzszerészek biztonságosan semmisítették meg.
2016. április 03., 12:052016. április 03., 12:05
A szerkezetet pénteken késő délután szántás közben fordította ki a földből az eke. A gazda rögtön értesítette a községi és megyei vészhelyzeti felügyelőséget, ahonnan tűzszerészeket küldtek a helyszínre. A vészhelyzeti felügyelőség munkatársai a területet körülhatárolták, de az éjszakába nyúló helyszínelés miatt csendőröket bíztak meg a robbanószer felvigyázásával.
Szombaton reggel a település határában, a Szentháromság felé vezető út közelében munkagép segítségével gödröt ástak, amelyben elhelyezték a lövedéket, majd a tűzszerészek felrobbantották . A detonáció erejét egy kilométeres körzetben is érezni lehetett.
Az akcióban résztvevők 120 kilogrammosra becsülik a robbanószerkezet tömegét, maguk az ártalmatlanításban résztvevő tűzszerészek is azt állították, hogy ekkora lövedékkel sosem volt dolguk: öt férfi alig bírta gépkocsira emelni, majd a gödörbe helyezni. Megállapításuk szerint egy amerikai gyártmányú löveget sikerült megsemmisíteni, amelyet a második világháború során dobhattak le, de az nem robbant fel.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.
Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.
Mintegy húsz négyzetméteren égett egy lakóház tetőszerkezete szerda reggel Maroskeresztúron. Az épületben négy ember tartózkodott, köztük egy fogyatékkal élő ember is, akiket a helyszínen lévő lakosok még biztonságban kimenekítettek.
szóljon hozzá!