Fotó: Kósa István
Negyedik alkalommal szervezik meg Mikházán, augusztus 13-án a Római fesztivált, amelynek helyszíne nemcsak a Széllyes Sándor Csűrszínház és annak udvara, illetve kertje, hanem maga az egész falu lesz.
2016. augusztus 04., 18:062016. augusztus 04., 18:06
Évről évre egyre nagyobb a népszerűsége a Mikházán megrendezendő Római fesztiválnak, amelynek szervezői maguk sem gondolták volna, hogy a negyedik rendezvényt is megtartják. A program is egyre gazdagabb, változatosabb, a Maros Megyei Múzeum munkatársai a felnőttek mellett a gyerekekre is gondoltak, sok gyerekprogrammal, tevékenységgel várják a családokat az egész napos eseményre – hívta fel a figyelmet Fülöp Timea, a múzeum munkatársa.
Az idei eseményeknek a Csűrszínház, annak udvara és kertje, az iskola, a régészeti park, a régészeti ásatások helyszíne, a kolostor, a kolostor előtti park lesz a helyszíne.
Az idén még több műhelytevékenységgel készülnek – mutatott rá Pánczél Szilamér régész, aki ismertette a programot is. Szombaton délelőtt a szokásos felvonulással indul a nap, amikor mindenki aki jelen van, a Csűrszínház udvarából indul és a régészeti ásatások helyszínére vonul a falu határába. Erre az alkalomra, illetve egész napra, azt kérik a szervezők a résztvevőktől, hogy aki teheti és kedve tartja, öltözzön római viseletbe, kanyarítson magára egy könnyen elkészíthető tunikát, hogy az öltözékkel is erősítse a korabeli, kétezer évvel ezelőtti római hangulatot.
A ferences templom udvarán is színes programok várják az érdeklődőket – mutatta be a programtervezetet Györfi Zalán régész. Itt középkori hangulat, „békésebb” foglalkozások várják azokat, akik esetleg már belefáradtak a római katonák hadgyakorlatába, vagy a rómaiak és barbárok küzdelmébe. A kolostorkert hűvös fái alatt ötvöstárgyakat és ékszereket lehet készíteni, a bűrdíszművességgel ismerkedni, papírmerítés, gyertyakészítés, szíjgyártás várja még a gyerekeket és felnőtteket. Órarend szerinti vezetést is szerveznek külön-külön magyar, román és angol nyelven. A Tiro Estate zenekar pedig egy barokk koncerttel teszi még hangulatosabbá az eseményt.
A Csűrszínház udvarán és kertjében berendezett Fórumon ugyancsak különféle műhelyek állnak az érdeklődők rendelkezésére. A sok látnivaló és kézműves tevékenység mellett a gasztronómiai élvezeteket sem fogják elhanyagolni. Megismerkedhetnek a résztvevők a korabeli receptek alapján készített ételekkel, illetve azzal is, hogy milyen volt a borfogyasztás kétezer éve, kipróbálható lesz, hogy milyen borokat szerettek a rómaiak.
Éjszaka is több százan keresték azt a 37 éves férfit, akit egy mezőméhesi nő halálával és gyújtogatással gyanúsítanak.
Súlyos baleset történt Maros megyében, Kisszentlőrincnél csütörtök délelőtt, egy személy életét már nem sikerült megmenteni.
Július végére kellett volna elkészüljön az új börtön Marosvásárhely mellett, Marosszentkirályon, de az anyagiak hiánya miatt akadozik a beruházás. Közben a cellák túlzsúfoltak, az alkalmazottak kevesen vannak.
Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.
Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.
Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
szóljon hozzá!