Püspöki vizitáció Nyárádszentbenedeken

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Alig két éve került új, fiatal lelkész a szentbenedeki gyülekezetbe, amely hosszú és áldások nélküli időszakot zárhatott le akkor. Szerdán az Erdélyi Református Egyházkerület vezetősége látogatta meg a gyülekezetet, felmérve a közösségben zajló munkát.

Gligor Róbert László

2015. március 12., 19:072015. március 12., 19:07

Az egyházkerület és a gyülekezet vezetőit tagjait, a Marosi Református Egyházmegye jelenlevő mintegy félszáz lelkészét Lőrincz János nt. esperes köszöntötte, majd elmondta: az egyházi és világi vezetők iránti bizalom mindenütt megingóban van, ilyen helyzetet élt meg évtizedekig ez a gyülekezet is, ezért sok évi kemény munkába kerül ennek a bizalomnak a helyreállítása.

Szegedi László egyházkerületi generális direktor elmondta: megvizsgálták a gyülekezeti életet, az anyagi és tárgyi feltételeket, de a templomot, egyházi épületeket is. Örömmel tapasztalták, hogy a fiatal lelkész szeretetet kapott a gyülekezettől. A szentbenedekiek készek megbocsátani, fátylat teríteni mindarra, amivel megrabolták őket, és a szomorú emlékek görgetése helyett képesek az új lelkésszel előre menni. A gyülekezetet példaként kellene vinni és másoknak tanítani: hogyan nem szabad tevékenykednie egy lelkésznek, és hogyan lehet kigyógyulni a helyzetből, hogyan lehet két év alatt három-négyszeresére javítani a gyülekezeti munka mutatóit.

Újraindult az élet

Főtiszteletű Kató Béla püspök elsőként a lelkészek figyelmét hívta fel: aki szolgálatot vállalt és szolgálni akar, annak nem szabad „felülnie minden szekérre”, és nem az elvándorlást, hanem az itthon maradást kell példáznia a mindennapokban, hisz óriási feladata van az egyháznak abban, hogy itthon maradjanak a magyar emberek. Ugyanakkor felhívta a figyelmet: szolgálata alatt fegyelmi eljárás alá vonja azokat az espereseket, lelkészeket, presbitériumokat, akik nem végzik el feladataikat. Mert a lelkészek jönnek-mennek, de a gyülekezet, a fiatalok, a közösségek és templomok maradnak.

Ami a gyülekezetet illeti, az egyházfő kifejtette: itt újraindult az élet, a lelkészben és a gyülekezeti tagokban látják a lendületet, akaratot, erőt, hogy építkezzenek, értéket teremtsenek. Sok kényes kérdést kellett feszegetni, de a faluban van élet, van folytonosság.

Áldássá lehet ez a nap

Csenteri Levente lelkész elmondta szerkesztőségünknek: „A mai napon megértettem: egyetlen oka ennek a vizitációnak az, hogy így akarta az Úr. És ebből fakadóan, áldássá lehet számunkra mindaz, ami a mai napon a gyülekezetünkben történt. Úgy érzem, elsősorban számomra sokat jelentett a mai együtt töltött nap, hiszen megerősített engem ez a látogatás a szolgálatom további végzésében és az az iránti felelősségemben. Aztán jót tett ez a vizitáció a gyülekezetünk közösségének is, hiszen lelkesen készültek erre a napra. Köztudat szerint még soha nem volt a gyülekezetben püspöki vizitáció, és a templomunkban sem egyszerre közel ötven lelkipásztor. Megtiszteltetésnek vesszük, hogy a mi – sajnos omladozó templomunkat – Istennek ennyi szolgálattevője töltötte meg, akik, hisszük, hogy imádságukban fogják hordozni a gyülekezetünk templomfelújítási törekvését és további szolgálatát. Isten iránti hálával állok meg e mai nap után, és őszinte szívvel mondom ki: Isten akarata volt ez a mai nap, mely hiszem, hogy mindannyiunk javát szolgálja!”

„Nem hagyjuk az egyházunkat!”

Incze Sándor gondnok is örül a vizitációnak, mert így fény derül az elmúlt évtizedek hiányosságaira. Ennek ellenére az új lelkésszel hamar talpra állt a gyülekezet anyagilag is, de rendszeres a templomlátogatás, sokan vannak névnapozáskor vagy a nyári konfirmációs találkozókon is. A fiatal lelkésszel nagyon elégedettek, rendszeresen beszámol és elszámol a gyülekezet előtt, ezért messzemenően támogatják őt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés