Pontos felmérést készítettek a gernyeszegi kastélyról

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Építész-, művészettörténész- és restauráció szakos hallgatóknak szervezett nyári tábort a Teleki Kastély Egyesület július 1–15. között Gernyeszegen, a Teleki-kastélyban.

Antal Erika

2015. július 13., 16:322015. július 13., 16:32

A diákok és a szakemberek pontos felméréseket készítettek az épületről, annak minden tartozékáról, a kastélyparkról és az abban található szobrokról. Rácz Tímea, az építészek vezetője elmondta, három szempont érvényesült: pontos alaprajzot készítettek, amit eddig még senki nem végzett el, vagy legalábbis nem ennyire pontosan. A pincét, földszintet és emeletet kellett lemérni, leírni az ablakok, ajtók pontos elhelyezkedését, a falak vastagságát. A nyílászárókat is több nézetből írták le: szemből, mindkét oldalról, illetve azok keresztmetszetét is elkésztették. Felmérték a kastély nagytermét is. Az építészekkel közreműködtek a művészettörténészek, akik a kastélyparkot és annak szobrait, valamint a faragott köveket dokumentálták. A restaurátorok falkutatást végeztek, érdekelte őket, milyen volt a kastély eredetileg, milyen volt a festés, díszítés. A diákoknak sok újdonságot jelentett a munka, hiszen egy-egy ablak felmérésére, dokumentálására és leírására még egy fél nap is kevésnek bizonyult.

Gróf Teleki Kálmán kastélytulajdonos érdeklődésünkre elmondta, azért fontos a gyakorlati tábor, mert a kastélyról nincs már meg a tervrajz, ha bármit is kezdeményeznének, kell hozzá ez a rajz.

Bordás Beáta a művészettörténészek tevékenységéről beszélt, elmondta, hogy elsősorban a korábbi publikációk alapján készítenek egy tanulmányt. Bíró József 1938-ban megírta a kastély történetét, most azt aktualizálják, és leírásokat végeznek az első és hátsó homlokzatokról, rögzítik, hogy melyik teremnek mi volt a funkciója, mit találtak most benne. Újdonság a parkban álló szobrokról: míg a korábbi szakirodalomban az szerepelt, hogy a három törpefigura a francia forradalomnak a gúnyalakja, most kiderült: korabeli metszetek alapján készültek, és semmi közük nincs a forradalomhoz. Ugyanakkor azonosítottak egy újabb szobrot is, amely valószínűleg Nepomuki Szent Jánost ábrázolja. Leltárt készítenek az összes faragványról, a pincében talált reneszánsz kőtöredékről, a római kövekről. Katalógus is születik a munka eredményeként, amely a művészettörténészek számára bármikor használható lesz. Pannót készítenek a parkról, annak a leírásával, amely része lesz a most látható, kastélyokat és kúriákat bemutató kiállításnak.  

A projekt keretében nyitották meg az Újjáélesztett kastélyok és kúriák című kiállítást is, amelyet július 13–25. között bárki megtekinthet a gernyeszegi Teleki-kastélyban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Hirdetés