
Fotó: Boda L. Gergely
Ugyanolyan felkészültséggel rendelkeznek, ugyanannyi fizetést kapnak, azonban egyes pedagógusok kevesebbet dolgoznak, mint mások. A tanórák száma örökös rendezetlen ügy volt az oktatásban, amely ellen a szakszervet sokat harcolt, sajnos eddig eredménytelenül – mondta a Szabad Tanügyi Szakszervezet maros megyei elnöke, Cornel Crucean.
2014. február 04., 16:512014. február 04., 16:51
2014. február 04., 17:112014. február 04., 17:11
A tanügyi problémák közül a pedagógusok óraszáma egy olyan kérdés, amellyel régóta foglalkozik a szakszervezet, ugyanis nem mindenkinél egyforma az óraszám-fizetés arány. Az elemi oktatásban tanítóknál változó a helyzet, mutatott rá Cornel Crucean. Az ugyanolyan felkészültséggel és ugyanolyan fizetéssel rendelkező pedagógusok különböző óraszámmal dolgoznak. Például a román szakos 1-4. osztályt tanítóknak heti 14-15 órájuk van míg egy magyar szakos tanító 3-4 órával többet foglalkozik az elemi osztályosokkal. Az általános-, sőt középiskolai tanár is ugyanannyit keres, mint a román szakos tanító, azonban 18 vagy ennél is több órát tart hetente. Sajnos a törvény nem részletezi eléggé a fizetési eljárást ebben a helyzetben – mutatott rá a helyzet visszásságára a szakszervezeti elnök, aki szerint a legapróbb kéréseikre sem kapnak megfelelő választ.
A szakszervezet például többször is kérelmezte a minisztériumban, hogy ismét visszakapjanak egy jogot, amely valamikor megillette a pedagógusokat. „A kérésben az állt, hogy a 25 év régiséggel és első fokozattal rendelkező pedagógusok óraadási normája heti 16 órára csökkenjen, hiszen jelenleg 18 óra kötelező mindenkinek. Ebben a kérdésben hiába folyamodtunk a minisztériumhoz, nem történt semmi változás” – magyarázta a szakszervezeti elnök.
A szervezet vezetője szerint régebb sokkal jobban ki voltak dolgozva a tanügyre vonatkozó törvények, most azonban nagyon sok pontatlanság van. „Ahelyett, hogy teljes egészében megújítanák az oktatási törvényt, pontonként változtatnak rajta sürgősségi rendeletekkel, s ez jobban növeli a bizonytalanságot. Egy jó példa erre az, hogy 2014-től tíz százalékkal megnövelték a kezdő tanárok fizetését. Ez azonban nincs teljes mértékben így, a legtöbb pedagógusnak 3-4 százalékos a növekedés” – tudtuk meg Cornel Cruceantól.
Súlyos kvadbalesethez riasztották vasárnap délután a mentőegységeket a Kelemen-havasokba.
Óriási hasadás keletkezett az A10-es sztráda Szászsebes és Torda közötti szakaszán, a sofőröket óvatosságra intik.
Tűz ütött ki vasárnap délután egy teherautóban a Nyárádselye és Nyárádmagyarós közötti útszakaszon. A forgalom a helyszínen váltakozó irányban, egy sávon haladt.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
szóljon hozzá!