A napokban került sor azokra a közösségi találkozókra, amelyeket a Nyárádmente LEADER Egyesület szervezett a vidéki gazdák számára, és amelyek célja az elkövetkező fejlesztési időszakban várható támogatási lehetőségek ismertetése volt.
2015. április 14., 12:352015. április 14., 12:35
A mezőgazdaságban, erdészetben és élelmiszeripariban dolgozók számára Nyárádszentlászlón, Lukafalván, Nyárádszeredában és Nyárádszentmártonban szerveztek bemutató előadásokat, a nem mezőgazdasági és turisztikai érdeklődők számára Göcsön és Ákosfalván. Mindkét területen április folyamán képzést is szerveznek az érdeklődők számára. A projektet a székelyudvarhelyi Civitas Alapítvány és a Lókodi Ifjúsági Alapítvány valósítja meg, az anyagi fedezetet a Nyárádmente LEADER Egyesület biztosítja pályázati támogatásból.
Az elkezdődött, újabb hatéves fejlesztési időszak fontosságáról szólva az előadók hangsúlyozták: legyen előre elkészített tervük, elképzelésük azoknak, akik támogatásokat szeretnének lehívni, hogy az első kiírások közzététele után rögtön benyújthassák pályázataikat. Persze, egy kis saját pénz is szükséges, hiszen a legtöbb támogatás mellé önrész is kell.
Az új fejlesztési tengelyeket még nem hirdették meg, de néhány információ már nyilvános. A mezőgazdasági beruházásokra 30–50 százalékos lesz a támogatás, a projekt értéke legtöbb kétmillió euró lehet, gyümölcstermesztésre 900 ezer eurót költhet a farmer, ennek felét kaphatja támogatásként, míg a termékfeldolgozásra (tej, zöldség, gyümölcs) is szinte 50 százalékos pályázati támogatás nyerhető el. A fiatal, kezdő gazdák ezúttal 50 ezer eurós támogatást kérhetnek, itt nem szükséges önrész, míg a vidéki, nem mezőgazdasági tevékenységek létesítésére és/vagy fejlesztésére akár 90–100 százalékos támogatást is kaphat a pályázó.
A tájékoztatók után a Nyárádmente LEADER Egyesület mérleget vont. Péter Hunor munkatárs szerint vannak intézkedések, amelyek esetében az előző ciklushoz viszonyítva könnyebben lehívhatók a pályázati pénzek, míg másoknál szigorúbbak a feltételek. Az egyesület munkaszervezeti vezetője, Antal Zoltán érdeklődésünkre kifejtette: a tájékoztatókon való részvétel közepesnek mondható, de néhány potenciális pályázó távol maradt, pedig most igazán jó lehetőségek nyílnak meg, amelyek egy-két éven belül „le fognak futni”.
Ami a jelenlevők érdeklődési körét illeti, viszonylag sokakat megzavart a fiatal gazdáknál előírt 40 éves felső korhatár. Mivel ezen a kiíráson viszonylag könnyen lehet pénzhez jutni, így sokan szeretnének gépet vásárolni. A gond az, hogy a mezőgazdaságban dolgozók általában 45 éves kor körül „érnek be”, ekkor már rendelkeznek tapasztalattal, megfelelő mennyiségű termőterülettel, esetleg állatállománnyal is és némi tőkével, de ezen a tengelyen ők már nem pályázhatnak gépvásárlásra. Erre a mezőgazdasági beruházások terén kérhetnek támogatást, de csak úgy, ha komplexebb, innovatív és környezetbarát gazdálkodásban, építkezésben, farmbővítésben gondolkodnak.
A kistérségben az elmúlt fejlesztési ciklusban sikeresen pályáztak a méhészek, számukra ezután is lesznek támogatások, viszont az eddigi 170 helyett most már 230 méhcsaláddal kell rendelkeznie a pályázónak, és vállalnia kell, hogy három év alatt húsz százalékos növekedést érnek el a méhészeti mutatók.
Kérdésünkre Antal Zoltán elmondta: a tájékoztatók sikeressége abban is lemérhető, hogy a vidéki bemutatók nyomán megnövekedett a nyárádszeredai iroda látogatottsága, a beszélgetéseken résztvevőknek legalább fele felkeresi őket, hogy személyesen kérjen tanácsokat, útbaigazítást. Az emberek inkább a közvetlen kapcsolatot keresik a szakemberekkel, a tájékoztatókon nemigazán osztják meg ötleteiket, kérdéseiket másokkal.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
szóljon hozzá!