
Fotó: Boda L. Gergely
Egymillió lejt kevéssel meghaladó összeget szán idén kulturális tevékenységek finanszírozására a marosvásárhelyi önkormányzat.
2016. február 03., 17:122016. február 03., 17:12
Az önkormányzat az eddigi gyakorlat szerint 50 százalékos önrészt írt elő a kulturális tevékenységek támogatására pályázó civil szervezetek számára. Ez nem feltétlenül készpénzt jelentett, hanem a rendelkezésre álló eszközök pénzben kifejezett értékét is.
A héten megtartott egyeztetésen jelenlevők megegyeztek abban, hogy az önkormányzat 10 százalékra csökkentse az önrészt. Az az igény is megfogalmazódott, hogy a város ne csupán egy alkalommal írjon ki pályázatot, hanem kétszer egy évben, ugyanis az előző években nem sikerült az összes, erre a célra szánt összeget felhasználni.
Annak függvényében, hogy az első félévben hányan igénylik a tevékenységek támogatását, milyen összegekre pályáznak, a második félévben újabb kiírás várható. Amennyiben ezt a tanács is jóváhagyja, és két alkalommal hirdet meg pályázatot, nagy valószínűséggel a költségvetésben most előirányzott összeg is megduplázódik – mondta el érdeklődésünkre Peti András. Marosvásárhely alpolgármesterétől megtudtuk, hogy ehhez szükség van a szabályzat módosítására. Ebben a hónapban honlapján teszi közzé a felmerülő kérdéseket és ötleteket a városháza, majd március 10-éig egy újabb közvitát szervez, hogy áprilisban meghirdethesse a pályázatot.
A tanácskozáson felmerült még többek közt az is, hogy lehetne-e előfinanszírozást igényelni egy-egy projekt megvalósításához, elképzelhető-e az időszakos vagy szakaszonkénti elszámolás, érdemes-e felosztani kis- és nagy pályázatokra a lehetőségeket. A továbbiakban a civil szervezetek vezetőit, megbízottait arra biztatják, hogy legyenek jelen a szakbizottságok megbeszélésein, a tanácsüléseken, kövessék figyelemmel, hogy mi történik, hogyan alakulnak a pályázati lehetőségek – mondta az alpolgármester.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.
Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.
szóljon hozzá!