
Fotó: Boda L. Gergely
A marosvásárhelyi Varga Katalin utcába is felkerült egy valódi kétnyelvű utcanévtábla, amelyet hétvégén szereltek fel a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen civil csoport tagjai.
2015. március 29., 17:232015. március 29., 17:23
Ez idén immár az ötvenedik volt, és a csoport tagjai azt ígérik, ezután még aktívabbak lesznek, nagyobb nyomást gyakorolnak a „semmittevésbe burkolózó városvezetésre.”
Demeter Zoltán, a csoport tagja rögtönzött sajtótájékoztatón elmondta, január végétől délutánonként, szabadidejükben járják a város utcáit, és a magánházak postaládáiba kétnyelvű szórólapokat tesznek, amelyekben felajánlják a kétnyelvű utcanévtáblákat. „Több mint kétezer szórólapot helyeztünk el, és büszkén mondhatom, 30-35 utcába kerültek így valóban kétnyelvű utcanévtáblák. Eredményes volt a szórólapozás, hiszen míg a városháza tavaly mindössze négy utcába szereltetett kétnyelvű táblát, addig a csoport önkéntesei, mint már említettem, ennél sokkal többe. A táblák közadakozásból készültek, vannak magánszemélyek, akik támogatják munkánkat, de olyan is volt, aki a tábla felszerelésekor adományozott egy bizonyos összeget” – mondta az önkéntes.
Hozzátette, a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen civil csoportnak nem célja átvenni a városháza feladatait, csak rá szeretne mutatni arra, hogy a marosvásárhelyiek igénylik ezeket a táblákat, és a város magyar önkormányzati képviselői és alpolgármestere semmibe veszi ezt. „A háttértárgyalásokon kiderült: az RMDSZ-es önkormányzati képviselőknek púp a hátán a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésének ügye, ezért nagyobb nyomásgyakorlással szeretnénk elérni, hogy felhasználják a költségvetésben megszavazott összeget, és minden utcába helyezzenek ki valódi kétnyelvű utcanévtáblát” – fogalmazott Demeter Zoltán
A csoport sajtószóvivője, Barabás Miklós elmondta, a városháza közterületekért felelős igazgatójával, Florian Moldovannal is tárgyaltak, akitől megtudták, hogy elkészítette a feladatfüzetet a táblák megrendelésére, de azt elő kellene terjeszteni határozattervezetként, a tanácsosoknak pedig meg kellene szavazni. „Csakhogy Peti András alpolgármester Floreára hivatkozva halogatja ezt, a városvezető pedig állandóan azt hangoztatja, hogy nincs törvényes alapja a táblák kihelyezésének. Azt tapasztaljuk, hogy a táblák kihelyezését bonyolult politikai ügyként kezelik. Az elkövetkező időszakban szeretnénk látványosabbá tenni tevékenységünket, aktívabban hallatni hangunkat, így is nyomást gyakorolva a magyar alpolgármesterre, önkormányzati képviselőkre, s az egész városvezetésre. A tavaly nagy port kavart Bürök-díjat ismét kiosztjuk, kinek másnak, mint Dorin Floreának, aki hazudozásai miatt megérdemli ezt” – mondta Barabás Miklós.
A Szentgyörgyi András tulajdonában levő sarokházra felszerelt táblánál tartott sajtótájékoztató zajára megjelent a háztulajdonos román szomszédja is, aki szerint a kétnyelvű táblákat mindenképp a városháza kellene felszerelje, hogy egységes legyen és „mert ez az ő dolga”.
Aki igényelni szeretne ingyenes kétnyelvű utcanévtáblát, az a 0743-929 249-es telefonszámot hívhatja.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
szóljon hozzá!