Míg az RMDSZ országos vezetői közül néhányan egyértelmű sikertörténetként próbálják tálalni a vasárnapi eredményeket, kiértékelőjében Brassai Zsombor, a szervezet Maros megyei elnöke az árnyoldalakra is rávilágított.
2016. június 08., 18:052016. június 08., 18:05
2016. június 08., 18:392016. június 08., 18:39
Azon túl, hogy az összefogásnak és a jó mozgósításnak köszönhetően a megyei önkormányzatban az eddigi 13 fős képviselet 15-ösre duzzadt, hosszú évek után ismét sikerült választást nyerni Marosvásárhely két peremközségében, Jedden és Maroskeresztúron, a városban pedig Soós Zoltán oly közel állt a meglepetésszerzéshez, Brassai szerint komoly gondok is mutatkoztak.
A legutóbbi helyhatósági választásokhoz képest megyei szinten az RMDSZ 11 709 szavazattal kapott kevesebbet. A legtöbb voks a Nyárádszereda–Szováta–Erdőszentgyörgy háromszögben vesztődött el, ahol szinte nem volt semmiféle magyar–magyar verseny. Ugyanakkor Marosvásárhely sem dicsekedhet, itt is egy jó pár ezer támogatóval szegényedett az RMDSZ. A megyeszékhelyen nem jött össze a bravúr és Szászrégent sem sikerült visszanyerni, ugyanakkor elveszett Marosszentanna.
„Tagságunk hozzáállása világos: újra kell gondolnunk üzeneteinket, más politikai megközelítést kell bevezetnünk ahhoz, hogy akkor is tudjunk mozgósítani, ha az adott településen nincs verseny, hiányzik a motiváció. Az emberek továbbra is főként az RMDSZ-ben látják a jövőt, de egy újratervezett, újragondolt RMDSZ-t kívánnak. Egy olyant, amely odafigyel a közvéleményre, reflektál az üzenetekre és meg tud szólítani minden generációt” – vélekedett Brassai.
Az elnök azt is beismerte, hogy helyenként szervezeti gondok vannak, illetve sérült a belső demokrácia. Szintén hiányérzetként jegyezte meg, hogy nem sokkal a választások előtt dugába dőlt az Erdélyi Magyar Néppárttal folytatott egyeztetés.
Az, hogy az RMDSZ megőrizte a megyében polgármestereinek számát, a tanácsosokét pedig 421-ről 440-re növelte, az összefogás számlájára írható – véli Brassai. Példaként a megyei önkormányzatban elért 15-ös létszámot hozta fel. „Nem csak arról szól a történet, hogy kettővel többen leszünk, mint az elmúlt négy esztendőben, hanem annál sokkal többről, az RMDSZ és az MPP közötti összefogás kiteljesedéséről, hisz a 15. helyet éppen a polgári párti Biró József Attila foglalja el” – érvelt Brassai Zsombor.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.
Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.
A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.
szóljon hozzá!