
Fotó: Boda L. Gergely
Többször felmerült, hogy Marosvásárhelyen nagyobb adót és illetéket rójanak ki azokra az épület- és területtulajdonosokra, akik elhanyagolják a saját tulajdonú ingatlanok rendbetételét. A hétfőn kihirdetett adótörvénykönyv erre lehetőséget is ad. Hogy valóban megteszi-e ezt a lépést a városháza, csak év végén derül majd ki – írja csütörtöki címlapsztorijában a Vásárhelyi Hírlap.
2015. szeptember 10., 12:412015. szeptember 10., 12:41
Marosvásárhely polgármestere még 2011-ben sajtótájékoztatón jelentette be, hogy különadót szeretne kivetni azokra a háztulajdonosokra, akik nem tatarozzák házaikat, s emiatt mállik a vakolat, beszakad a tetőzet. „Rondítják a városképet, és ezt nem engedhetjük meg” – nyilatkozta többször a városvezető, akinek utasítására a volt Aranykakas vendéglőhöz és a Somostetőn levő teraszos vendéglátóipari egységhez nagy plakátokat helyeztek ki, amelyeken az állt: ez az épület nem a városháza tulajdona.
A bejelentést követően a helyi rendőrség felmérést készített, feltérképezve azokat az ingatlanokat, amelyek elhagyatottan állnak. Összesen tíz épület szerepelt ebben, tulajdonosaiknak pedig felszólítást küldtek, hogy jelezzék milyen szándékuk van az épületekkel. A jegyzékről akkor hiányoztak a városháza tulajdonában levő Margaréta utcai Kós Károly stílusú műemlék épületek. Konkrét lépés azóta sem történt.
A polgármesteri hivatal adóügyi osztályának vezetőjétől, Ercsei Ferenctől a Vásárhelyi Hírlap megkérdezte: létezik-e olyan érvényben levő törvényes rendelkezés, amelynek alapján az elhanyagolt épületek, területek tulajdonosait megnövelt adóval sújthatják. Az illetékes elmondta, eddig az adótörvénykönyv nem tette lehetővé, hogy az adó többszörösét vessék ki az ilyen ingatlanok tulajdonosaira, így ösztönözve őket, hogy tegyék rendbe épületeiket. „Sokszor szó volt erről, de amíg leírva, törvénybe foglalva nem jelenik meg a Hivatalos Közlönyben, addig a helyi önkormányzat nem tud ilyen határozatot elfogadni. Az adótörvénykönyv által az adótétel növelésére vonatkozó előírást mindig figyelembe vette a marosvásárhelyi önkormányzat, valamint azzal a lehetőséggel is élt, hogy adókedvezményt adott azoknak, akik saját költségükön szigetelték, tatarozták lakásaikat” – számolt be Ercsei.
A képviselőház egyetlen módosítással szavazta meg múlt csütörtökön az adótörvényt, lehetővé téve, hogy az önkormányzatok akár ötszörös ingatlanadót vessenek ki a település belterületén lévő elhanyagolt telkek vagy épületek tulajdonosaira. Az államfő által hétfőn kihirdetett törvény szerint az önkormányzatok döntik el, hogy élnek-e ezzel a lehetőséggel vagy sem. Marosvásárhelyen év végén, a jövő évi költségvetés megszavazása előtt tárgyalnak a helyi adók és illetékek emeléséről.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
szóljon hozzá!