
Fotó: Boda L. Gergely
Ötödik születésnapját ünnepelte kedden, húsvét harmadnapján a marosvásárhelyi Gecse utcai Kistemplom keretében működő szabadidős tevékenységek klubja. A hatvannál több időst összefogó szolgálat munkatársai az igehirdetést követően ismertették az elmúlt öt év eseményeit.
2015. április 07., 17:222015. április 07., 17:22
A gyülekezet lelkésze, Lakatos Péter igehirdetésében kitért arra, hogy minden életszakaszban meg kell találni azokat a foglalkozásokat, feladatokat, amelyet ízessé teszik az ember életét, amelyek kiteljesítik az Istentől kapott ajándékokat. Borsos Melinda, a tevékenységeket szervező, támogató proMissio Egyesület elnöke beszámolójában elmondta, hogy a klub indulásakor egy Abraham Lincoln idézetet választottak: A legvégén nem az fog számítani, hogy mennyi év volt életedben, hanem hogy mennyi élet volt éveidben, s most úgy érzi, hogy a gyógytornával, a szabadidős tevékenységekkel hozzájárultak ahhoz, hogy életet adjanak az éveknek.
„Nagy öröm számomra, hogy a szabadidős tevékenységeken részt vevő idős személyek bekapcsolódtak, visszakapcsolódtak a gyülekezeti életbe, rendszeresen járnak templomba, számon tartják egymást, igazi közösséggé kovácsolódtak.” Moldován Rozália (Babi), a gyülekezet titkárnője felelevenítette, hogy 2009-ben vett részt a proMissio Egyesület által szervezett munkatársképzőn, s ott fogalmazódott meg benne, hogy milyen jó lenne egy időseknek szóló foglalkozást beindítani, lehetőséget teremtve nekik a találkozásra, beszélgetésre, miért ne, tapasztalatcserére. Az ötletet felkarolta a gyülekezet lelkésze és az egyesület is, így indult öt évvel ezelőtt ez a szolgálat.
Nemes Ágnes orvosi asszisztens, diakónus arról beszélt, hogy a hetente kétszer szervezett gyógytornákra több mint hatvan idős személy jár rendszeresen, és nagyon sokan vannak, akik az első alkalom óta kitartanak. Zalányi János szociális munkás a szabadidős klubot vezeti, s mint elmondta, a kézműves-foglalkozásokon, a kulturális, ismeretterjesztő előadásokon és a csoportjátékokon is szeretettel és érdeklődéssel vesznek részt az idősek. „Meggyőződésem, hogy a társasjátékok, kvízkérdések, a memóriajátékok, a közös keresztrejtvényezés nemcsak jó szabadidős tevékenység, hanem segít a hétköznapi problémák megoldásában, készségeket fejleszt és elviselhetőbbé teszi az idős kort is”.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
szóljon hozzá!