„Őstermelőből irodistát csinálnának”

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A tavaly hozott 145-ös törvény értelmében az élelmiszerpiacokon árusító magántermelőknek rendelkezniük kell termelői igazolvánnyal és forgalmazói engedéllyel, a naponta eladott terménymennyiséget be kell jegyezniük a forgalmazói füzetbe május elsejétől.

Bakó Zoltán

2015. május 08., 18:042015. május 08., 18:04

2015. május 08., 18:042015. május 08., 18:04

Hat nappal a törvény életbe lépése után országszerte azzal szembesülnek a piacigazgatóságok, hogy a jogosítványokat még ki sem nyomtatták, az illetékes helyhatósági szervek, a polgármesteri hivatalok pedig nem bocsátották ki az igazolványokat és a füzeteket. Ráadásul a jogszabály azt is kimondja, hogy a termelő helyzetét ellenőriznie kell egy mezőgazdasági termelői egyesületnek is. A jogszabály arról nem rendelkezik, hogy az ellenőrzött termelőnek tagja kellene lennie az illető egyesületnek.

A marosvásárhelyi piacok adminisztrációjának vezetője, Pavel Dumitru elmondta – az árusok nagy része rendelkezik termelői és forgalmazói engedéllyel. Vannak természetesen olyanok, akik még nem vehették át a polgármesteri hivataloktól ezeket az iratokat, ugyanis – akárcsak országszerte történik – azok még nem mindenütt készültek el. Az igazgató egyetlen olyan esetről tud, amikor egy asztalbérlő lemondott bérleti jogáról, mert túl bonyolultnak tartotta az iratbeszerzést, idős kora miatt már nem vállalkozott az utánajárásra. Amúgy nem tud arról, hogy bárki is visszalépett volna  az ügyintézés bonyolultsága miatt a termelői-eladói foglalkozástól.

A Lajos király (Cuza Voda) utcai piacon egy nyárádmenti néni, aki salátát, spenótot, petrezselyemzöldet árult többek között, sopánkodva panaszkodott: „Miért akarnak belőlünk írnokot csinálni? Nem elég, hogy ásunk, kapálunk, veteményezünk, gyomlálunk, most még hivatalos papírokat is tanuljunk meg kitölteni?” Mellette egy fiatal férfi, aki medvehagymát árult rátromfolt – ő most hogyan számoljon el az erdőben gyűjtött medvehagymájával? Ha szabad ezt árusítani – márpedig szabad – akkor ne kérjenek tőle termelői igazolványt, mert a medvehagymát nem ő termesztette. Egy másik árus, aki Maros menti településről hozott zöldséget, békésebben viszonyult az új jogszabályi előíráshoz: „Annyi mindent átéltünk már, hogy ez az új módi már nem ijeszt meg. Eddig is beszereztünk minden szükséges hivatalos papírt, ezután is be fogjuk szerezni. Csak épp ne sürgessenek vele, mert mi nem parancsolhatunk a községházának, hogy most azonnal adja a papírokat”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés