
Összedolgozik a dicsőszentmártoni polgármesteri hivatal, a rendőrség, helyi rendőrség és valamennyi, a bűnözés visszaszorításának kérdésében érdekelt intézmény, meghatározva azokat a tevékenységeket, amelyeket a bűnözés visszaszorításában be kell vezetni a Küküllő-parti városban.
2015. június 03., 15:482015. június 03., 15:48
Az utóbbi évek statisztikáinak áttekintése folyamán a városi rendőrség arra a következtetésre jutott, hogy a legégetőbb jelenségek a jelenlegi időszakban a lopások, erőszakos cselekmények és a kiskorúak által elkövetett bűnözés. Pontosan ezért az ilyen jelenségek megfékezésére indították el az Együtt a biztonságért – 2015 elnevezésű partnerségi programot, amelybe bekapcsolódik a város valamennyi, a közbiztonság megteremtésében és fenntartásában érdekelt intézménye. Ezekről a kérdésekről a hét folyamán egyeztetnek az érdekelt intézmények, egyúttal egy hosszabb távú akcióprogramot is kidolgoznak, amely valamennyi résztvevőre konkrét feladatokat oszt le.
Külön fejezetet képez ebben a kérdésben a kiskorú bűnözés. Az olyan kiskorúakra kell összpontosítani – állapították meg a városi rendőrség bűnmegelőző szolgálatának dolgozói – akik olyan szétesett családokból származnak, amelyek a létminimum szintjén tengődnek, nem járnak iskolába, emiatt nevelésük, felkészítésük több mint hiányos, gyakran kerülnek összeütközésbe a törvénnyel, a rendőrségi szervek már ismerik őket a közterületekről, ahol csavarognak, koldulással szereznek pénzt a saját, vagy családjuk megélhetésének biztosítására. Az utóbbi jelenségek már túllépnek a kiskorú bűnözés fogalomkörén, olyan problémát jelentenek, amely a társadalom biztonságát veszélyezteti a lopások, erőszakos cselekmények, sőt gyakran súlyosabb cselekmények elkövetése által. Már eddig is hetente megelőző akciókat szervezett ezekben a városi övezetekben a rendőrség, helyi rendőrség és az önkormányzat, szórólapokat osztogattak, amelyekben felhívták a figyelmet arra, hogy ne támogassák sajnálatból a kolduló kiskorúakat, mert ezzel csak rontanak a helyzetükön. Ezt fogják a jövőben tovább fokozni.
Egy konkrét terv is megfogalmazódott az előzetes megbeszélések során. A helyi önkormányzat segítségével találkozókat szerveznek az ilyen családok tagjai és társadalomvédelmi aktivisták, rendőrök, gyermekjogvédők között, hogy újratárgyalják a jelenséget kiváltó okokat, a hosszú- és rövidtávú megoldási javaslatokat az egyén, a család és végső soron a társadalom védelme érdekében.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
szóljon hozzá!