Fotó: Nyulas Piroska
Ravatalozó épült Nyárádköszvényesen Nyárádremete község önkormányzata, a köszvényesi közbirtokosság, illetve a plébánia összefogásának eredményeként. A Kós Károly-stílusú épület három teremből áll: egy hűtött helyiségből, sekrestyéből és egy nagyobb, virrasztásra alkalmas részből.
2016. május 24., 16:452016. május 24., 16:45
„A közbirtokosság adta az építőanyagot, az önkormányzat fedezte az anyagiak nagy részét, amihez az egyház is hozzátett. A kivitelezéssel egy helyi vállalkozót bíztunk meg, aki a csapatával felépítette az épületet. Tavaly nyár végén fogtunk neki a területrendezésnek és az építkezésnek, idén pedig már rendeltetésszerűen működik. Hátra van még a klíma beszerelése a hűtőterembe, illetve az épület melletti parkoló és a zöldövezet kialakítása” – nyilatkozta lapunknak Szász Levente, a község alpolgármestere.
Harangja is van már a halottas háznak, a magyarországi Stefanita Szeretetszolgálat egy 160 éves harangot adományozott a falunak, melyet pünkösd alkalmával adtak át Csíksomlyón, ünnepélyes keretek közt. Az épületet a tervek szerint idén nyár végén szentelik fel.
„Könnyebbség a hozzátartozóknak, hiszen nem kell a házat felfordítani elhalálozás esetén, nyugodt körülmények közt lehet imádkozni. Kifejezetten erre a célra lett létrehozva, a szent hely tövében, a temető mellett” – mondta Csíki Dénes kanonok, az egyházközösség lelkipásztora.
Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.
Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.
A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!