Orbán Viktorral ünnepel a Sapientia

Először ünnepli meg az Egyetem Napját a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. Az immár akkreditált tanintézmény a legelső tanévnyitó dátumát, vagyis október 3-át nevezte ki az Egyetem Napjának. A szerdai központi ünnepségre Magyarország miniszterelnökét is várják Marosvásárhelyre.

Szász Cs. Emese

2012. szeptember 30., 12:352012. szeptember 30., 12:35

2012. szeptember 30., 12:522012. szeptember 30., 12:52

Tizenkét évvel ezelőtt, 2001. október 3-án tartotta első tanévnyitó ünnepségét a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. Az intézményi akkreditációt követően 2012. tavaszán az intémény szenátusa elhatározta, hogy az első tanévnyitó évfordulóját az Egyetem Napjává nyilvánítja. Így idén először ünneplik meg ezt a napot.

A központi ünnepséget a koronkai kampusz aulájában tartják 11 órai kezdettel. Az eseményen beszédet mond a Sapientia Alapítvány elnöke, Kató Béla, a Partiumi Keresztény Egyetem elnöke, Tőkés László, az egyetem rektora, Dávid László, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora, János-Szatmári Szabolcs.

Az eseményen Orbán Viktor miniszterelnök átveheti a Sapientia Bocskai-díját, azután pedig előadást tart a miniszterelnök. Az előadás után aláírják a Magyarország Kormánya és a Sapientia Alapítvány, a Sapientia EMTE és a Partiumi Keresztény Egyetem közötti megállapodást az erdélyi magyar felsőoktatás fejlesztése érdekében.

Az idei tusványosi szabadegyetemen találkozott Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Sapientia egyetem vezetőivel. Ott beszéltek a felsőoktatási intézmény hosszú távú stratégiájáról, amelyet a miniszterelnök elfogadott, a tervek szerint ezt fogják szerdán aláírni.

Az esemény zenés perceiről a Transylvanian Saxophone Quartet gondoskodik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés