Fotó: Veres Nándor
Órabéres fizetéssel alkalmaztak helyettesítő pedagógusokat a szabadon maradt posztokra, így egyetlen Maros megyei iskolában sem maradtak tanár nélkül a diákok. Ideiglenes megoldás, rövid időn belül meg kell szervezni a versenyvizsgát.
2016. szeptember 15., 18:092016. szeptember 15., 18:09
A törvény előírja, hogy legfeljebb két hónapig fizethetnek órabérrel valakit, amíg megszervezik a versenyvizsgát, és elfoglalják a helyeket az arra érdemes pedagógusok – tudtuk meg Illés Ildikó Maros megyei főtanfelügyelő-helyettestől.
A megyében főként a vidéki településeken van sok ideiglenesen kinevezett pedagógus – vallás, biológia, zene, rajz, testnevelés tantárgyakból –, városon kevesebb ilyen eset van. Október elején szervezik meg a vizsgákat, azután dől el, hogy ki hova kerül. Az elmúlt öt évben már nem juthatott bárki helyettesítő tanári álláshoz, ugyanis komolyan veszik az átmenőjegy fogalmát a tanári vizsgákon is.
A szaktantárgyak és a művészeti oktatás terén maradt a legtöbb üres hely a nyár végén, a legkelendőbbek idén is az óvónői és tanítói állások voltak a magyar és a román tagozaton egyaránt. Kevés is volt az esély arra, hogy valaki kilences alatti átlaggal tanítónői állást kapjon Marosvásárhelyen, általában kétszeres vagy háromszoros a túljelentkezés.
A pedagógusoknak hetes fölötti átlagot kellett elérniük ahhoz, hogy végleges tanári álláshoz juthassanak. Helyettesítőként legkevesebb ötöst kell kapniuk a vizsgázóknak. Az érintettek a jegyek függvényében választhatnak a felkínált helyek közül.
Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.
Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.
szóljon hozzá!