Onkológiai kórházat szeretnének építeni – jelentették be Marosvásárhelyen a Hetednapi Adventista Egyház helyi és nemzetközi elöljárói. Noha a hivatalos helyszín még nincs leszögezve, az biztos, hogy a létesítmény Erdélyben lesz, nagy valószínűséggel Marosvásárhely vonzáskörzetében.
2016. június 12., 16:432016. június 12., 16:43
A Hetednapi Adventista Egyház nemzetközi elnöke, Ted Wilson jelenlétében tartottak a bukaresti és erdélyi egyházi elöljárók sajtótájékoztatót Marosvásárhelyen. Ted Wilson, aki Amerikában szolgál és 2010-től elnöke az adventista egyháznak, kifejtette, egyházukban nagy hangsúlyt fektetnek Krisztus példájának követésére, éppen ezért a közösség szolgálatában szeretnének állni. Vallják, hogy nemcsak a lélekre, de a testre is oda kell figyelni.
„Világszerte több mint hétszáz egészségügyi központunk van, amelyek között vannak kórházak és szanatóriumok is, de járóbeteg-rendelők és egészségnevelő központok is. Ezekhez csatlakozna az első adventista kórház, amelynek terve most körvonalazódik, s úgy tűnik, hogy onkológiai kórház lesz” – mondta Ted Wilson.
Újságírói kérdésre válaszolva a romániai egyház sajtószóvivője, Dragoş Muşat elmondta, az adventista kórház terveiről jelenleg egyeztetések zajlanak a helyi és országos illetékesekkel, így konkrétumokról nem szeretne beszámolni. Megígérte, hogy amint a terv meglesz, és a helyszín is biztos, újabb sajtótájékoztatót szerveznek majd. Nem hivatalos értesüléseink szerint az első adventista kórház Marosvásárhelyen vagy környékén lesz. Erre utal az is, hogy a sajtótájékoztatón jelen volt az ingatlanbefektetésekkel foglalkozó Benţa család több tagja is.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.
Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.
A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.
szóljon hozzá!