Oltástörvény: megszorító intézkedéseket fontolgatnak

Az egészségügyi minisztérium szakemberei azt fontolgatják, hogy az oltástörvény hatályba lépésével nem írathatják iskolába gyerekeiket azon szülők, akik nem oltatják be gyerekeiket, s kifizettetnék a kezelés költségeit abban az esetben, ha az oltás hiánya miatt betegedik meg a kiskorú. Az oltásellenesség egyre nagyobb méreteket ölt a szülők körében: Maros megyében idén tavasszal 566 kisiskolást nem oltottak be gyermekbénulás ellen.

Vass Gyopár

2015. június 24., 15:402015. június 24., 15:40

Alexandru Rafila, a Román Mikrobiológiai Társaság elnöke, az egészségügyi miniszter tanácsosa a hét elején bejelentette: a védőoltásokkal kapcsolatos törvénytervezetet nagy valószínűséggel júliusban bocsátják közvitára. A tervezett megszorító intézkedésekről (az iskolai oltáskötelességről és a szülők által fizetendő kezelési költségről, ha a gyerek az oltás hiánya miatt betegedik meg) a tanácsos óvatosan fogalmazott, hangsúlyozván, hogy ezekről jelenleg folynak a tárgyalások.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint országos szinten 95 százalékosnak kell lennie az oltási aránynak. Victor Olszavsky, a WHO romániai irodájának vezetője ugyanakkor rámutatott: ez tíz évvel valóban így volt, mára viszont van olyan megye, ahol egyes vakcinák esetében ez 68 százalékra csökkent. A WHO hét különböző védőoltást ajánl kötelezővé tenni: a diftéria, szamárköhögés, tetanusz, kanyaró, rózsahimlő, mumpsz és gyermekbénulás ellenieket.

Gabriela Uifăleantól, a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság sajtószóvivőjétől megtudtuk, hogy áprilisban zajlott a 6 és 8 évesek gyermekbénulás elleni oltása. Eredetileg 5427 hat évest kellett volna beoltani a megyében, a valóságban ez a szám 4614 volt. 377 esetben a szülők visszautasították az oltást, a többi esetben például orvosi ellenjavallat miatt nem oltották be a gyerekeket. A megyében ezenkívül 4572 oltásköteles nyolc éves volt, ebből 4084-et sikerült beoltani, 189 esetben a szülők nem járultak hozzá a vakcina beadásához. Ugyan az oltások nem kötelezőek, a sajtószóvivő elmondta: 20 éve dolgozik az intézményben, s míg tíz évvel ezelőtt mindenkit beoltottak, napjainkban az oltásellenes kampányoknak köszönhetően egyre nő az azt visszautasító szülők száma.

Az idei adatokról Lorenzovici Anna háziorvos elmondta, ezek nem olyan ijesztőek, mert a gyerekek már az előzőekben is be voltak oltva gyermekbénulás ellen, ezek csak „emlékeztető” jellegű vakcinák, hogy a szervezet ne felejtsen el ellenanyagot termelni. A doktornő ugyanakkor úgy véli: mindenképpen szükséges valamilyen központi intézkedést hozni. Ugyanakkor nem biztos abban, hogy ezek megfékezik az egyre nagyobb méreteket öltő oltásellenességet, a jövőbeni esetleges következmények ugyanis nem fogják megfékezni az oltásellenesség-párti szülők döntését. Elmondta: legtöbben a mellékhatásoktól félnek, amelyeket mind a mai napig nem bizonyítottak, és amelyeket a szakemberek számtalanszor megcáfoltak. „A szülőknek mérlegelniük kell a következőket: vállalják a köztudott, és az orvosok által is közölt enyhe lefolyású mellékhatásokat (láz, bőrpír, oltás helyének megkeményedése) vagy azt, hogy a gyermekük életveszélyesen is megbetegedhet” – mutatott rá a szakember.

„Tény, hogy az oltás nem minden esetben jelent teljes védelmet, megtörténhet, hogy a gyerek immunstátusa olyan állapotban volt, hogy nem tudott kellő ellenanyagot termelni az illető betegség ellen. Ha pedig egy beoltatlan gyerekkel van egy helyiségben, elkaphatja a betegséget, igaz, hogy az nem lesz olyan súlyos lefolyású” – magyarázta az orvos. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy a jelenlegi oltásokat nem olyan már nem létező, évek óta nem jelentkező betegségek ellen adják, mint például a feketehimlő. A tetanusz, diftéria, gyermekbénulás stb. elleni oltásokat nem szabad felfüggeszteni, mert a betegségek újból megjelenhetnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Hirdetés