
Fotó: Gligor Róbert László
Együtt elmélkedtek, imádkoztak és adakoztak a többfelekezetű nyárádmenti faluban egy közös cél érdekében a múlt hét folyamán.
2014. február 16., 16:452014. február 16., 16:45
2014. február 16., 16:452014. február 16., 16:45
A református, katolikus és unitárius templomokban Karácson Tibor plébános, Sándor Szilárd unitárius és Kerekes József református lelkészek két-két alkalommal hirdették az igét. A szombati záró istentiszteleten Kerekes József lelkész arra hívta fel a figyelmet, hogy Isten kapcsolattartó személyt keres, akinek révén közli azt a szándékát, hogy önmagát odaadja a világnak. A közös imádkozások, együttlétek üzenete, hogy Isten mindannyiunkat keres, hogy általunk közvetítse családunkkal, a mellettünk élőkkel az örömhírt, a szabadítást. Életünkben vannak krízishelyzetek, amikor rájövünk: fáradozásaink eredménytelenek voltak. Ezekben a helyzetekben szólít meg Isten hangja, közölve, hogy terve van velünk, hogy feladatot, küldetést szánt nekünk. Mi, emberek az eredményekre figyelünk, de Istennél nem ez számít, hanem az, hogy mi lakozik szívünkben, és Ő gyönyörködik munkánkban. Ezért az a fontos, hogy éljük az életet, és hagyjuk, hogy az élet éljen minket – fejtette ki Kerekes József.
Az imaheti együttlétet az unitárius templomban a helyi Nagy Ferenc Férfikar fellépése zárta, a dalárda ezúttal a három felekezet énekeiből szólaltatott meg egy válogatást.
A közös imahét nemcsak a lelki épülést szolgálta, hanem közösségi célt is: a templomi adományokat az épülő jobbágyfalvi ravatalozóra fordítják. Összesen 1066 lej gyűlt össze, amit átadtak Balogh István polgármesternek, az építés ügyvezetőjének. Az elöljáró elmondta: a szeptemberben elkezdett munka során felépült, és tető alá került az épület, de egyelőre szüneteltetik a munkálatot, mivel 26,1 ezer lej költségük volt, ugyanakkor 8,5 ezer lej adósság halmozódott fel. A falubeliek körében már kétszer is gyűjtöttek, sokan mindkét alkalommal adakoztak, de még mindig több a nem adakozók száma – fejtette ki a polgármester, hozzátéve: hamarosan újabb gyűjtést szerveznek a költségek fedezésére.
Súlyos kvadbalesethez riasztották vasárnap délután a mentőegységeket a Kelemen-havasokba.
Óriási hasadás keletkezett az A10-es sztráda Szászsebes és Torda közötti szakaszán, a sofőröket óvatosságra intik.
Tűz ütött ki vasárnap délután egy teherautóban a Nyárádselye és Nyárádmagyarós közötti útszakaszon. A forgalom a helyszínen váltakozó irányban, egy sávon haladt.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
szóljon hozzá!