Fotó: Boda L. Gergely
Egyelőre sikerült megfékezni azt a természetrombolást, amely a Nyárád szabályozásával párhuzamosan vette kezdetét. Az érintett felek többször is tárgyaltak az elmúlt időszakban, s napokon belül kiderül: kap-e új Natura 2000 engedélyt a munkálat.
2015. április 13., 12:202015. április 13., 12:20
Nem maradt következmény nélkül a Nyárád és Kis-Küküllő mente természetvédelmi területekért felelős gondnokság azon lépése, hogy visszavonta a tavaly nyáron kibocsátott Natura 2000 engedélyét, és törvénytelennek nyilvánította a Nyárádon zajló szabályozási munkálatokat, valamint az, hogy ezek módozata miatt feljelentést tett a Maros megyei környezetvédelmi őrségen.
Nemrég a gondnokság, a kolozsvári tervező és a nagyváradi kivitelező cégek képviselőinek jelenlétében a környezetvédelmi őrség képviselői vizsgálatot végeztek az érintett helyszíneken a Nyárádon, megállapítva, hogy az elvégzett munkálatok nem egyeznek meg a Maros megyei környezetvédelmi ügynökség által kiállított Natura 2000 engedély előírásaival, ami a munkálatoknak a környezetre gyakorolt hatásainak csökkentését illeti: Csibán a Nyárád mindkét oldalán végeztek partmódosítási munkálatokat, elpusztítva a növényzetet, a védőgátakon belül a 20 centiméternél nagyobb átmérőjű fákat is kivágták, továbbá hogy a munkálatokat már márciusban elkezdték és biológus szakember jelenléte nélkül dolgoztak. A helyszínelés után a vízügyesek képviselőjével is találkoztak és tárgyaltak.
Április 2-ai újabb találkozásukon a felek megegyeztek, hogy a letarolt területeken fűz- és égerfákat ültet a kivitelező, a talajt frissen kaszált szénával borítja be a fű visszatelepedése érdekében, kijelölik a kivágás alól mentesülő fákat, továbbá július végéig egy alkalmazott biológus fogja ellenőrizni a munkálatokat, és a kivitelező betartja a Natura 2000 engedély előírásait. Mindezek mellett a környezetvédelmi őrség 50 ezer lejes büntetést rótt ki a a természetrombolás miatt. A munkálatokat mintegy tíz napja leállították, amíg a következő lépésekről megegyeznek.
Megkeresésünkre a gondnokság igazgatója, Kovrig Zoltán megerősítette: a környezetvédelmi őrség megállapította feljelentésük jogosságát, és megbüntette a kivitelező céget, valamint felfüggesztette a munkálatokat addig, amíg ismét nem tárgyalnak a gondnoksággal. A munkálatok jelenleg állnak, de hogy meddig, nem tudják. A vízügy azt kérte a gondnokságtól, hogy vonja vissza határozatát, miszerint semmisnek nyilvánította az általa tavaly kiadott engedélyt. Kovrig szerint ez nem fog megtörténni. Ha egyáltalán tárgyalásra kerül sor, akkor valamilyen formában új engedélyt fognak kiadni a munkálatok folytatására, de más feltételekkel. Ez azt jelenti, hogy a gondnokság engedélyezi a munkálatokat, de ezúttal szigorúan számon fogja kéri az előírások betartását.
A Natura 2000 gondnokságot alkotó három partneregyesület a napokban tárgyalt a problémáról. A többség úgy véli, hogy megfelelő természetvédelmi feltételek mellett a munka folytatható, de sajnos semmi garancia nincs arra, hogy a kivitelező ezeket be is tudná tartani a jelenlegi terv ismeretében.
A nyárádmenti polgármesterek is kifejtették álláspontjukat a napokban, többen jelezték, hogy bizonyos helyen szükségesek a jól elvégzett árvízvédelmi munkálatok, viszont nem értenek egyet a munka módozatával. A gondnokság figyelembe veszi ezeket a véleményeket, és a napokban megfogalmazza döntését, amelyről hivatalosan is értesíti az érintett feleket.
Kovrig Zoltán még nem látja a tervezett beruházás további sorsát. Ha az a döntés születik, hogy a gondnokság nem ad ki új engedélyt, akkor az is megtörténhet, hogy a kivitelező a még érvényben levő, a megyei környezetvédelmi ügynökség által kiadott engedély alapján is folytatni fogja a munkálatot. Ebben az esetben a gondnokság meg kell támadja a bíróságon az engedélyt, és annak érvénytelenítését kell kérje. Jelenleg nincs törvényes rendelkezés arra, hogy a környezetvédelmi hatóság egyszerűen visszavonhassa azt.
Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.
Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.
Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.
Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.
Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.
Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.
Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.
Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.
Az egykor zászlókkal menetelő május elsejei tömeget a rendszerváltás után felváltották a fűbe terített kockás plédek, közös miccsezések, amolyan családias tavaszi ünneppé vált. Aztán ez is kezd kikopni, ma új tartalommal ruházzák fel a munka ünnepét.
Személyazonossági igazolványok kibocsátása miatt hétvégén nyitva tart a marosvásárhelyi lakossági nyilvántartó hivatal – olvasható a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
szóljon hozzá!